Felvidék lett a bajnok

2019.01.15. 07:10

A Királyi Gárda megnyerte Imre bácsinak a bajnokságot

Véget ért a minden tekintetben rendhagyó rendezvénysorozat, a Téli Kupa, mely sportesemény is, de télűző, forraltbor-pusztító játék is egyben.

Palocsai Jenő

Az iskola betonos pályája néha ki sem látszik a hó és a jég alól, ám traktorosok, társadalmi munkások takarítják évről évre a repedésekkel szabdalt aszfaltot. Négy évtizede zajlik ez a játék, mely során persze mindenkiből kijön a magyar virtus. Kezdetben összeülnek sörözni a helyi vendéglő pultjánál, és a csapatkapitányok jelenlétében megtörténik a sorsolás. Aztán szegre kerül minden más kapcsolat, és egy ideig nem rokon, aki az volt, és nem munkatársak azok, akik naponta egymás mellett dolgoznak. Generációk nőttek fel úgy, hogy kisgyermekként szerelmesei lettek a játéknak, olyan csapatneveket felvéve, mint a Suhancok vagy a Junior, aztán változtak az idők és mindenki változott bennük. Fontosabb lesz a bor és a kenyér, így az előbbi rajongói a Szulfid FC, utóbbiak, a pékek, a Fehér Bikák nevet tűzték a zászlajukra. A kitartóbbak és szerencsések útja természetesen a sportolók páholyába, az Öregfiúkba vezet.

Király Imre bácsi született vezető volt a helyiek szerint
Fotó: Steiner József

Ennek az eseménynek volt mozgatórugója, támogatója a Csókakőért Érdemrend birtokosa, Király Imre, aki épp egy évvel ezelőtt hagyta el ezt a földi világot. Emléke előtt tisztelegve a torna 40. évfordulóján, a 41. Téli Kupa egyben a Király Imre Emléktorna nevet kapta. A Téli Kupa egyik alapítója volt 1978-ban, részt vett az Öregfiúk és a Felvidék kispályás csapatainak megalapításában is. A többszörös kupagyőztes Felvidék 39 alkalommal szerepelt és a legeredményesebb kispályás csapata lett a kupasorozatnak. Elnökük volt 1978-tól egészen haláláig, 2017-ig. A csapattal utoljára ezüstérmet szerzett, és mindig azt mondta, hogy: „semmit nem viszek magammal, ha mennem kell, de a Felvidéket magammal viszem.” A Felvidék, osztozva a család gyászában, nem indult el a 2017/2018-as idényben, de most újra összeálltak és megnyerték Imre bácsinak a bajnokságot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában