Markáns véleményeket kaptunk az élcsapatok szakvezetőitől

2018.12.21. 19:50

Levonták a következtetéseket

Szokásos szezonvégi értékelését ezúttal is elkészítette rovatunk, megkérdeztük a megyei I. osztályú csapatok vezetőit, trénereit, hogyan vélekednek az őszi labdarúgó idényről?

Káldor András

Nagy küzdelemben nyert a Bicske az Ikarus elleni rangadón

Fotó: KA

1. Bicske, Vukmir Dragan vezetőedző:

– Kicsit erősebbnek ítélem az idei bajnokságot, sok a közel azonos tudású csapat. Meccsről meccsre értette meg a társaság, hogy mit szeretnék tőlük. Tanulsággal szolgált a Sárbogárd elleni vereség, de az összes mérkőzés, amelyet megnyertünk, jó emléket hagyott bennem. Január 8-án indul a munka, szeretnénk még igazolni, sok meccset akarunk játszani.

2. Mór, Petres Tamás vezetőedző:

– A körülmények a megye egyben borzasztóak, bárhová mentünk, szörnyű infrastruktúra fogadott minket. Sokkal bátrabb játékot vártam volna a csapattól, nagyon visszafogottan, sok esetben kishitűen játszottunk. Az összes idegenbeli meccsünket elfelejteném, mert azok kínkeserves kilencven percek voltak. Pozitívum az összes olyan hazai mérkőzés, ahol a végén nyerni tudtunk. A felkészülés január 8-án indul, sok előkészületi meccset terveztem, kíváncsi vagyok az U19-es csapatban játszó fiatalokra, hogyan teljesítenek a felnőttek között.

Nagy küzdelemben nyert a Bicske az Ikarus elleni rangadón
Fotó: KA

3. Főnix FC, Pavlik József vezetőedző:

– Sokan nem fognak ennek örülni, de szerintem a színvonal nagyon komolyan visszaesett a megyében. Amit az MLSZ el akar érni, hogy a piramis alja minél stabilabb legyen, ezt a megyei osztályokban végrehajtani nehéz feladat. Három évvel ezelőtt kezdtünk el egy olyan projektet, amelyben a saját nevelésű fiatalok beépítése került előtérbe, ez az első év tökéletesen megfelelt az eltervezetteknek. Gyorsan elfelejteném a kislángi és az Ikarus elleni meccseket, viszont a Bicske és a Mezőfalva elleni találkozókra szívesen emlékszem vissza. Karácsonyra pedig nem kívánok magunknak más ajándékot, mint egy országgyűlési képviselőt, aki felkarolja a csapatot!

4. Ikarus-Maroshegy, Gelencsér Tibor edző:

– Kiegyenlítettebb lett a bajnokság tavalyhoz képest, a középcsapatok is bárkit meglephetnek, elkaphatják az első három helyen állókat is. A szezon elején döcögött a játékunk, az eredményeink is hektikusak voltak. A Magyar Kupában kivívtuk a főtáblára jutást, a legjobb meccsünk a Főnix FC elleni győzelem volt. Amit elfelejtenék, az a Mezőfalván elszenvedett 4-1-es vereség. Január második hetében kezdjük a felkészülést, négy edzőmeccset már lekötöttünk más megyék csapataival. Nem tervezünk különösebb változást a keretben, a saját nevelésű fiatal Békefi Bálintot követheti majd egykét tehetség.

5. Ercsi Kinizsi, Lieber Károly vezetőedző:

– Van három-négy kiemelkedő, erősebb együttes, míg az összes többi azonos szinten van. Előrelépés, hogy hazai pályán egy fajsúlyos csapat képét mutatjuk, azt szeretnénk, hogy ide mindenki félve jöjjön. Egy bajom van, hogyha elhagyjuk az „Ercsi táblát”, akkor száznyolcvan fokot fordul a csapat. A Bicske elleni vereséget kitörölném az emlékezetemből, viszont a legfájóbb az volt, amikor az Ikarustól a hajrában kaptunk ki. A legjobban talán a Sárbogárd és a Sárosd ellen játszottunk. Január 14-én kezdődik a felkészülés, próbálunk hétközi mérkőzéseket beiktatni, valamint a Műfüves Bajnokságban is elindulunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában