Az utolsó lovas a nyári olimpián

2018.12.05. 20:00

A pákozdi Sós Attila két éve szövetségi kapitányként dolgozik a military szakágban

Kiskunhalasról tette át székhelyét Fejér megyébe a két ötkarikás játékokon szereplő 47 esztendős egykori sportoló.

Horog László

Sós Attila a Kiskunság közepén 1971 októberében látta meg a napvilágot, dédnagyapja, valamint nevelőapja azonos klubban, ugyanabban a laktanyában, a Kiskunhalasi Határőr Dózsában lovagolt.

– Dédnagyapám lovas csend­őr volt, nagyapám nem lovagolt, ő inkább ügyészként tevékenykedett. A nevelőapám, Suti István viszont igen, nem is rosszul, a római olimpián az egyéni versenyzők között a 10. helyen zárt díjugratásban. Azóta is ez a legjobb magyar szereplés ötkarikás játékokon egyéniben. Az olaszországi világverseny óta nem volt előkelőbb helyezés, majd 1980-ban Moszkvában hatodik, vagyis pontszerző lett a military, azaz a lovastusa-­együttes a csapatok között.

Ön is szerepelt két olimpián, 1992-ben és 1996-ban.

– Barcelonában még zöldfülűként, 21 évesen álltam rajthoz. A csapat magasan legfiatalabbja voltam, a többiek minimum tíz évvel idősebbek voltak nálam. A két nyíregyházi, Ling Attila, Bubán Zsolt, valamint az akkoriban mezőkovácsházi színekben versenyző Herczegfalvy Tibor alkotta a military csapatot. Egyéniben 96 induló közül 31. lettem, a magyarok közül én értem el a legjobb helyezést. Hibátlanul mentem terepen és a díjugrató pályán is, viszont előbbiben jelentős időtúllépésem volt. Ha időben célba érek – és nem kapok büntetést –, akkor bronz­érmes vagyok. Az Enyin­gi Állami Gazdaság félvér lovát, Zsizsiket lovagoltam, remek társ volt, a szívemhez nőtt, de ott az angol telivérek domináltak a négyszakaszos versenyen. Azóta változott a lebonyolítás, a terepverseny immár csak egyszakaszos, ez inkább kedvez a félvéreknek. Négy évvel később, 1996-ban csak csapatban állhattunk rajthoz Atlantában. Ahogy az öttusában, úgy itt is azt a szabályt hozták, hogy egy versenyen nem osztanak két érmet ugyanazért a produkcióért. Lehetett választani, egyéniben vagy csapatban indulunk. Úgy döntöttünk, utóbbit favorizáljuk, négyen képviseltük hazánkat: Schaller Gábor, Tuska Pál, Herczegfalvy és én. A 12. helyen végeztünk, ez megfelelt az erőviszonyoknak.

Vörös Zsuzsa igazgató invitálta a szakembert a Volán Fehérvár öttusázóihoz

Ezután kezdett edzősködni?

– Jóval korábban, már 18 évesen foglalkoztam kisgyerekekkel. Ez volt az utolsó olimpiám, nem volt megfelelő háttér a militaryhoz, nem akadtak megfelelő lovak, a rendelkezésre álló négylábúakkal nem lehetett esélyesként elindulni a világversenyeken. A határőrség lovas szakágát felszámolták, a lóállományt elárverezték, én közben is indultam ugyan díjugrató-viadalokon, de világversenyen való szereplésre nem volt esélyem, mint ahogy másnak sem. Sem díjugratásban, sem pedig tereplovaglásban. Én vagyok az utolsó, aki olimpián szerepelt, az említett három társammal. Illetve akadt egyéni induló is Atlantában, Anita Nemtin, aki Kanadában született magyar anya gyermekeként, így állhatott rajthoz az olimpián. Kiskunhalason a hatalmas lovasbázis megszűnt – a közelmúltban kezdődött az újjáépítés, komoly fejlesztéseket hajtanak végre –, mindenki elindult valamerre, én ekkor Debrecenbe igazoltam. Három évet töltöttem ott, lovagoltam és edzősködtem, 2013-ban kerültem Pákozdra, utána Fehérvárra. Öt éve a Volán Fehérvár öttusaszakosztályánál tevékenykedem főállásban. Imádok itt dolgozni, szeretem az öttusázókat, alázatosak, fegyelmezettek, ez az alapja minden sportsikernek. Ugyanakkor megfelelő élet­vidámság is van bennük.

Sós Attila nem csak a military szakág képviselőivel, öttusázókkal is foglalkozik
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Tehát anno bejelentkezett a pentatlonistákhoz?

– Nem, Vörös Zsuzsa hívott telefonon, egy korábbi öttusázó, Kovács Gábor ajánlására. Meglepett az érdeklődés, behívtak egy interjúra, azóta ez a munkahelyem, de dolgozom továbbra is Pákozdon, valamint Szentendrén egy lovastusa-szakosztálynál is. Két éve én vagyok a szövetségi kapitány a lovastusázóknál, társadalmi pozícióban. Elvállaltam ingyen, fizetés nélkül, mert nagyon szeretem a sportágat.

Az öttusázóknál is dolgozik a válogatott sportolókkal.

– Azért természetesen kapok javadalmazást. A pentatlonistáknál Balaska Zsolt felel a lovas felkészítésért, ő a vezetőedző, én kiemelt edzőként dolgozom. Az utóbbi időszakban tíz korosztályos világversenyre utaztam velük, ott voltam például a közelmúltban Mexikóvárosban a világbajnokságon is. Döntően a fehérváriak lovas tréningjeit irányítom, de a többi versenyző is gyakran kéri a segítségemet. Az egyik mexikói éremhez különösen kedves történet fűz. A mix váltóban nem szerepeltek koronázóvárosiak, itt Gulyás Michelle és Bruckmann Gergő állt rajthoz. Vége volt a lovaglásnak, a gyerekek átöltöztek, megkezdték a melegítést a kombinált versenyszámra, Gulyás nem találta a sapkáját, ami érthetően megzavarta. A lövészetnél nem árt, ha baseballsapkát visel a sportoló, kevésbé zavarja a tűző napsütés. Felajánlottam az én fehér fejfedőmet, amit örömmel elfogadott, ugyanis arra már nem volt idő, hogy elszaladjon érte a hotelbe. Végül ezüstérmes lett a magyar páros, utána mosolyogva mondtam is mindenkinek, nemcsak a szakmai tudásom, hanem a sapkám is kellett a sikerhez.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget