Az Öregfiúk Tornájával indult az ünnepek közötti focifesztivál a VOK-ban

2018.12.27. 21:10

A Bádogosé az első trófea

Ahogy azt már az évek hosszú során megszokhattuk, nem telhet el úgy a Karácsony és a Szilveszter közötti időszak, hogy ne futballal, és mozgással búcsúztassa az esztendőt a Videoton Baráti Kör Egyesület.

Káldor András

Rehák Viktor (a labdával) feleleveníthette a közelmúlt bajnoki mérkőzéseinek hangulatát, ismét nyert a Bádogossal

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Négy esztendővel ezelőtt találták ki a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület Fehérvári Kispályás Ünnepi Futballfesztivál Családi Sport- és Egészségnapok Határok Nélkül névre hallgató, hagyományos év végi fociünnep szervezői, hogy az addig háromnapos monstre eseményt négynaposra bővítik. Mindezt meg kellett tölteniük tartalommal, és bizonyíthatjuk, a 19. alkalommal megrendezett fesztiválnak már rögtön az első napján sikerült ezt az elvárást teljesíteniük.

Rehák Viktor (a labdával) feleleveníthette a közelmúlt bajnoki mérkőzéseinek hangulatát, ismét nyert a Bádogossal
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Kora reggeltől indult útjára a labda, méghozzá egy rangos, 12 csapatos öregfiúk tornával. Három csoportba osztották a nevezőket, melyek között az előző évek gyakorlatához hasonlóan találkozhattak a kilátogatók olyan gárdákkal, melyek tagjai hosszú évek óta meghatározóak a fehérvári kis pályás labdarúgásban. Az „A” Novotel csoportban a vendéglátó Videoton Baráti Kör és a Jung Dodo Team összecsapása nyitotta a mérkőzések sorát, a 2-0-s végeredménnyel a Jung Dodo Team volt az első csapat, amely győzelemnek örülhetett. Majd ezután a fehérvári kispályás bajnokságokban hosszú évek óta kimagaslóan szereplő és több nagy-, illetve kispályán jól csengő névvel – Horváth Zsolt, Reveland Zoltán, Kovács Attila, Knausz Tamás, Béres Zoltán, Bobory Balázs, Somogyi Szabolcs, Rehák Viktor – felálló Bádogos-Greco Petrolt is legyőzték, bár a vereségtől függetlenül a Bádogos végül a csoport második helyén végzett riválisuk mögött. A „B” Fehér Ablak Kft. csoportban a Fejó-Therm Kft együttese két győzelem és egy döntetlen után zsebelte be az első helyet a Team Sport-NK Build előtt.

A pirosmezes maroshegyiek a döntőig meneteltek
Fotó: Ferenc Balázs/Fejér Megyei Hírlap

A „C” Albakor csoportban a korábban a „nagy tornán” győztes, Magasföldi Józseffel, Bozai Attilával, és Posza Zsolttal megerősített Villanegra Old Boys csapata legjobb harmadikként jutott a nyolc közé, míg a kvartett elsője a DLSZ + Dunaújváros gárdája lett a Masterplastot megelőzve. A bronzéremért végül az egykori dunaújvárosiakkal teletűzdelt, Salamon Miklóst, Farkas Viktor, és Vaszócsik Viktort a soraiban tudó Fejó-Therm csapata a Jung Dodo Teammel játszott, és 1-0-s sikerével zsebelte be a harmadik helyet. A fináléban a Bádogos a Villanegra Old Boys gárdájával találkozott, és Béres, Kovács, valamint Rehák góljaival 3-0-ra győzött.

Az Öregfiúk Tornája közben már belekóstolhattak a nézők az RBD Szurkolói Kupa küzdelmeibe, az első meccset a Videoton BK és a Fanatici csapatai játszották. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan az elszakított országrészekből is érkeztek csapatok, így pályára léphetett a felvidéki YBS Fanklub – DAC Dunaszerdahely, valamint az Erdélyt képviselő Barátok-Csíkszereda együttese. A megmérettetés lapzártánk után fejeződött be, a végeredményről szombati számunkban számolunk majd be.

A kékmezes Videoton BK és a Fanatici csapatai vívták az első meccset a Szurkolói Kupán
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Jól illeszkedett a programba a közel hetven gyereket megmozgató ketrecfoci-torna, melyet csütörtökön két korosztályban rendeztek meg. Az U7-ben a „Real Madrid”, U9-ben pedig a Videoton Baráti Kör Egyesület ifjú labdarúgóié lett a dicsőség.

A torna pénteken reggel 8 órától folytatódik, itt már parkettre lépnek a 24 csapatos nagy nemzetközi felnőtt kupa résztvevői is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában