Három pontot ért az idény eddigi legszebb találata

2018.10.21. 07:44

Hegedűs János félpályán túlról szerzett góljával nyert a PAFC

Bombameglepetéssel szolgált a Puskás Akadémia az éllovas Ferencváros legyőzésével a labdarúgó OTP Bank Liga NB I 11. fordulójában.

Nagy Péter

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Ismét élettel telt meg a Pancho Aréna, igazi futballhangulat uralkodott a felcsúti stadionban már a kezdő sípszó pillanatában, a vendégszektort csordulásig megtöltő ferencvárosi drukkerek az 1956-os forradalom áldozataira emlékeztek a meccs kezdetén.

A stabilitás jegyében ötvédős hátsó alakzattal operáló Fejér megyeiek nevéhez fűződött az első kapura lövési kísérlet: Arabuli „eltört” passzát Mioc tette fölé 20 méterről. A túloldalon Urblík eladott labdájából Petrjak került helyzetbe, de az ukrán válogatott közeli lövését Danilovics látványos vetődéssel hárította. Az már a találkozó elején látszódott, hogy Arabuli sok gondot okoz majd a fővárosi védelemnek, ezt első kézből a grúz csatár őrzője, Koch tapasztalhatta meg a 14. percben, amikor a PAFC támadója néhány biciklis csellel elküldte, majd a jobb kapufára tekert. Válaszul Varga R. jobb oldali beadását a visszafelé mozgó Böde 7 méterről fejelte a felső lécre. Az ellentámadásból – illetve egy rögzített játékszituációból – magyar pályán ritkán látható nagy góllal szerezte meg a vezetést a Puskás. Hegedűs János gondolt egyet a 20. percben, és a kezdőkörből, még saját térfélről – Dvéri Zsoltot meghazudtolóan – a kint olálkodó Dibusz fölött a hálóba vágott egy szabadrúgást.

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A vendégek Varga R. révén veszélyeztettek, de a Fradi szélsőjének 22 méterről elvégzett pontrúgását a házigazdák portása a rövid sarokból kitenyerelte. Kicsit később Böde „tűnt” el a Váli-völgyiek tizenhatosán belül gyanús körülmények között, de Solymosi sípja néma maradt. A 34. percben a zöld-fehérek hálóőre hozta helyre hibáját, amikor Balogh B. jobb sarokba tartó bombáját földön túli bravúrral tolta ki. Élvezetes összecsapást hozott az első félidő, a szervezett hazaiak a megérdemelt vezetés tudatában mehettek pihenőre.

Ahogy arra számítani lehetett, FTC-rohamokkal indult a második játékrész, de sem Böde, sem pedig Lovrencsics G. nem célzott pontosan. A legnagyobb riadalmat a földön elterülő Hegedűs J. okozta, aki csúnyán ütközött a kapujából kimozduló Daniloviccsal. A 64. percben Lovrencsics G. beadásából Bödé fejelt ismét a felső lécre, majd Finnbogason kísérletét fogta üggyel-bajjal a vendéglátók kapusa. Mioc löketénél kiáltottak gólt az akadémiával szimpatizálók, de a horvát játékos az oldalhálót zörgette meg. A kitámadó budapestiek ellen egyre többször indíthatott kontratámadást a sárga-kék mezes gárda, igaz, Petrjak helyzeténél nem sokon múlt az egyenlítés. De ez nem a Fradi napja volt, győzött a Puskás.

Jegyzőkönyv

Puskás Akadémia FC– Ferencvárosi TC 1–0 (1–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 3838 néző. Vezette: Solymosi.

PAFC: Danilovics – Osváth, Szolnoki, Hegedűs, Poór, Balogh B. – Varga J., Mioc, Urblík (Zsidai, 93.) – Radó (Vlasko, 73.), Arabuli (Heris, 87). Vezetőedző: Benczés Miklós.

FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Leandro, Blazsics, Koch – Petrjak, Szpirovszki (Rodriguez, 74.), Sigér, Bőle (Finnbogason, 46.), Varga R. – Böde. Vezetőedző: Szerhij Rebrov. Gól: Hegedűs J. (20.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában