2018.02.18. 14:00
Külföldi ügynökök érkeztek a tengerentúlról és Európa több országából
A hagyományoknak megfelelően ismét a nagy favorit, a Real Madrid nyerte az U16-os kosarasoknál a hagyományos Szent István Kupát. A főszervező már a következő évi tornán gondolkodik.
eqw
– Mi volt az idei torna legnagyobb meglepetése?
– A legkellemesebb a Bayern München szereplése, bronzig jutottak, a negatív pedig a magyar válogatott szereplése, utolsó helyen végeztek. Fényévekre vagyunk Európától, fizikálisan nem tudtuk felvenni a versenyt olyan külföldi klubcsapattal sem, amely sérülések és betegségek miatt csak nyolc játékost nevezett – mondja Molnár Tamás.
– Több játékosmegfigyelő érkezett Fehérvárra. Döntően mely országokból?
– Az idei erőpróba rekordszámú ügynök előtt zajlott. Amerikából is érkezett megfigyelő, de jöttek Szerbiából, Görögországból, Olaszországból és Spanyolországból is. Több tárgyalás is zajlott játékosokkal, tudomásom szerint akadtak eredményesek is.

– A meccsek szünetében játékvezetőket cseréltek, ami meglehetősen újszerű volt.
– A kupát az MKOSZ egybekötötte egy kandidálással, ez annyit jelent, hogy a huszonnégy hazai játékvezető nemcsak sípolt, továbbképzésen is részt vett. A torna mérkőzéseit – félidőnkénti cserével – hat bíró dirigálta. Ezek a fiatal sípmesterek kiválasztás útján kerültek a kupára. Az a cél, hogy a jövőben nemzetközi porondon érdekelt bírók közülük kerüljenek ki.
– Ez a hatodik seregszemle volt. Színvonalában erősebb, mint a korábbiak?
– A színvonalat szándékosan soha nem hasonlítjuk össze. Tény, a mostani erőpróbán komoly mezőny gyűlt össze.
– Korábban elmondta, szeretné a kínai válogatottat is vendégül látni. Jövőre összejöhet?
– A jövőbeli terveinket egyeztetni fogjuk az MKOSZ főtitkárával, Bodnár Péterrel. Azt gondolom, hogy az elmúlt évek pozitív tapasztalatait kell továbbvinnünk. Elkerülhetetlen lesz a hazai utánpótlás megújítása, mert egy-két éven belül gondok lehetnek idősebb korosztályokban, ha ezt a korosztályt, az U16-ost nem vesszük sokkal komolyabban. Ez kihathat a felnőtt csapatokra is, klub- és válogatott szinten egyaránt. Idén is is több, világhírű klub alkalmazásában lévő szakmai vezető és edző volt jelen, akiktől lehet tanulni. A jövő évi tornára az idei játékvezetői képzéshez hasonlóan ismét tervezünk oktatást. Elszomorító, hogy a hazai edzők közül alig akadt, aki időt szakított arra, hogy ellátogasson a tornára. Öröm volt számomra, hogy Poór Péter Szolnokról, Garai Péter Budapestről eljönni és úgy nyilatkozott, hasznos volt, amit láttak. Azt gondolom, a magyar kosárlabdában fiú utánpótlás vonalon ennél lényegesen többen dolgoznak. Európai szinten is előkelő mezőnybe tartozik a tornánk, több hónapos szervezés előzi meg, évről évre. Jövőre biztosan lesznek változások az indulók tekintetében, és a kísérő programokat is természetesen szeretnénk kibővíteni.