Télies időben edzenek

2018.02.23. 18:00

Elengedhetetlen lesz a Videotonnak a jó rajt

A téliesre fordult időjárásban a Videoton FC labdarúgócsapata a felcsúti Pancho Arénában hangol a bajnoki rajt előtti napokban. Kovácsik Ádám győzelmet vár a Vasas elleni idénynyitón.

Ferencz Balázs

Szombaton 17 órakor a kötelező győzelem reményében fogadja a tabella második pozíciójában telelő Videoton FC a kilencedik helyen álló Vasas FC együttesét. A fehérváriak bizakodóak, úgy vélik, a téli hónapokban erősödött a keret, s a spanyolországi nemzetközi felkészülési mérkőzések során össze is állt a csapat.

Kovácsik Ádám Fotó: KoppánV

– Vártuk már nagyon, hogy újra igazi foci legyen. A felkészülés természetesen fontos, jól is sikerült, úgy érzem, de végre elkezdődik a bajnokság – mosolygott a csütörtöki tréning előtt a kapus, Kovácsik Ádám. – Brockhauser István kapusedző ilyenkor szereti a fizikai felkészülésre helyezni a hangsúlyt. De ez kell is, hogy magabiztosan tudjak állni a kapuban. Szerintem ezt megalapoztuk, de szombaton minden kiderül. Nagyon jó rajtot várok a csapattól, annak ellenére, hogy a Vasas a mumusunk. Várom, hogy a tabellának megfelelő eredmény szülessen. Az ősszel tőlük kaptunk ki először, most meg kell őket verni – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában