Büntetőkkel kapott ki

2018.02.21. 21:25

Gyengén játszott, pontot mentett, de alulmaradt a Volán

Az EBEL alsóházi középszakaszának ötödik fordulójában a kék-fehérekre tapadó HC Orli Znojmo együttesét fogadta a Fehérvár AV19 jégkorong csapata.

Ferencz Balázs

Hazai jégen már nem bukhat a Volán, s idegenben is szorgosan gyűjteni kell a pontokat a rájátszásért, ehhez azonban eredményesebb támadásokat kell vezetni. A csehek ellen már az első percben emberelőnybe kerültek a fehérváriak, tüzeltek is rendesen, de míg egy lövésbe belepiszkáló Hári-ütőről a kapu mellé, addig Manavian távoli bombája nyomán Schwarz-kapus bárdjába zúgott a pakk. Hamar visszakapta a fórt a Znojmo, s ők nem szaalasztották el a lehetőséget. Az 5. percben egy kororngjáratás után Yellow-Horn piszkált bele egy kapu elé húzott lövésbe, Carruth nem tudta védeni, 0-1. A bekapott gól letaglózta a fehérváriakat, akik rettentő gyatra játékkal rukkoltak elő az első harmadban. Maga a korongkihozatal is nagy feladatnak tűnt, pontatlanok voltak a passzok, mígnem a játékrész vége előtt egy emberelőny meghozta az áhított gólt. A korongjáratás után Erdély Csanád vágta a pakkot a hálóba, 1-1.

Ment előre a Volán, de nem járt sikerrel, ráadásul az 50. percben Marek Biro a kék vonal közeléből tüzelt, a pakk pedig megpihent a hazai kapuban, 1-2. A szurkolók egykedvűen szemléltek, de kevés fehérvári lövést láttak, épp, mint szőlőből a kannás bor. Aztán 2 és fél perccel a vége előtt némi szerencsével LoVecchio elé került a pakk, aki 2 méterről a hálóba pattintott, 2-2. A rendes játékidőben, sőt, a hosszabbításban sem született döntés, pedig Stipsicz a kapuvasat is eltalálta. A szétlövésben aztán kettőt vágtak a csehek, s két pontot vittek el.

Fotó: Fehér Gábor

Fehérvár AV19–HC Orli Znojmo 2-3 (1-1, 0-0, 1-1, 0-0, 0-1)

Székesfehérvár, 2943 néző. Vezette: Baluska, Smetana (Gatol, Németh)

FAV19: Carruth – Uotila, Meland, Kóger, Hári, Erdély 1(ee) – Stipsicz, Manavian, LoVecchio 1, Latendresse, Gilbert – Szabó B., Palin, Antilla, Luttinen, Sárpátki – Láday, Szabó K., Reisz, Vincze. Vezetőedző: Hannu Järvenpää

Znojmo: Schwarz – Corbett, Biro 1, Yellow-Horn, 1(ee), Plihal, Cip – Stehlik, Tejnor, Novak, Bartos, Guman – Lattner, Boruta, Nemec, Raska, Mrazek – Snajnar, Zajic, Spacek, Matus, Csamango. Vezetőedző: Rostislav Docekal.

Kiállítások: 4 illetve 8 perc Kapura lövések: 12-36

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában