Szilassy Zoltán negyedik idényét kezdte meg az UTE vezetőedzőjeként

Újpesten kezdett hokizni 1980-ban, nyolc évvel később igazolt a Ferencvárosba, majd visszatért Újpestre, 1995 nyarán került Fehérvárra, ahol jelenleg is él.

- Hat évet húztam le Fehérváron, majd Újvárosba kerültem, egyre kevesebb lehetőséget kaptam a Volánban, úgy éreztem, eljött a váltás ideje, 26 évesen. Jó döntés volt, hogy a DAB-hoz szerződtem, bajnokok lettünk, jó csapatba kerültem. Fehérvárra nősültem, helyi lányt vettem feleségül, ott született a fiam, Levente, most töltötte be a 12. életévét. Dunaújvárosba is Fehérvárról jártam, ez nem változott azóta sem. Illetve az utóbbi években már nem Fejér megye második legnagyobb városában autózom, hanem Budapestre.

- Hat éve fejezte be hokis karrierjét, 36 évesen. Sokáig húzta a jégen.

- Elég volt, nincs bennem hiányérzet. Főleg úgy, hogy az egyik szememre megvakultam. 2009-ben egy edzésen Galanisz Nikandrosz ütője a szemembe csapódott, a jobb szemgolyóm annyira megsérült, hogy azzal a szememmel nem látok. A másikkal tökéletesen. Örülök, hogy van ez az egy, erre nagyon vigyázok. Úgy gondolom, jó két szezonom volt egy szemmel is, nem ment rosszul a játék a MOL Ligában, jól éreztem magam a jégen. Mivel a látás tekintetében az egyik oldal kiesett, többet kellett forgatnom a fejem, de le tudtam követni a korongot és az ellenfelek mozgását. A gépkocsi vezetésénél sem gátol semmiben, jobban kell figyelnem a tükröt, körültekintőbben kell közlekednem.

- Vissza a hokira. Játékosként befejezte, azonnal edző lett az Acélbikáknál.

- 2011 tavaszán búcsúztam centerként – néha szélsőként is -, azon a nyáron még úgy készültem, hogy folytatom. Azonban a klub elnöke, Azari Zsolt felajánlotta, hogy a felnőtteknél legyek másodedző. Két csapatot üzemeltetett a DAB, az egyik játszott az osztrák másodosztályban, a Nationalligában, valamint a MOL Ligában. Sok játékos tartozott a kerethez, 45 hokissal rendelkeztünk – mindkét pontvadászaton szóhoz juthattak, volt átjárás -, később természetesen volt lemorzsolódás. A svéd Stephan Lund segítője lettem, akkor érkezett a klubhoz, amikor én az élsportot befejeztem. Három évet dolgoztunk közösen, kétszer nyertünk MOL Ligát és Magyar Kupát. Játékosként kilencszer győztem az MK-ban, bajnoki aranyam öt van, kettő a Volánnal, kettő a Fradival és egy Dunaújvárossal. Vannak bukott finálék is, kettőt a Volánnal, négyet az újvárosiakkal, a Fradival egyet sem, kétszer kerültünk a fináléba, megvertük a Jászberényt és az Újpestet. Nyilván más a hoki, de olyan nézőszámok azóta sincsenek megközelítően sem, mint amilyenek a kilencvenes évek elején voltak a Kisstadionban.

- De azt az időszakot, a nyitott pályákat nem sírja vissza.

- Persze, hogy nem. Nyilván tudtuk, hogy a hoki normális esetben teremsport, ám akkor kénytelenek voltunk szabadtéren korongozni. Ma már elképzelhetetlen, azok az idők elmúltak, egyrészt a telek enyhébbek, továbbá nem lehetett komoly munkát végezni. Azon izgultunk, hogy az időjárás kegyeibe fogadjon bennünket, megtarthatóak legyenek a meccsek. Az igazság az, akkoriban szakmai munkáról sem igazán beszélhettünk, az edzők nyilván igyekeztek kihozni magukból a maximumot, de a vasfüggönyön belül voltunk, a nyugati tudás nem jött át.

- Keletről érkező szakvezetőktől is lehetett tanulni.

- Abban az időben főleg orosz edzők dolgoztak, az első tréner, akitől komolyan lehetett tanulni, Jan Jasko volt, Nem volt könnyű ember, de jó edző, taktikailag is hozott újat. Ő volt az első edzőm, aki leosztotta a szerepeket a csapaton belül, emberelőnyös és -hátrányos játékra, mindenki tudta a dolgát. Később is voltak jó mestereim, akiktől nem csak szakmailag, emberileg is lehetett tanulni.

- Mi az, amit edzőként a legfontosabbnak tart egy csapat tekintetében?

- A mai hoki a részletekben rejlik. Egy szakvezetőnek nem csak a hokiban, minden labdajátékban gladiátorokat kell képeznie, ez az elsődleges. A második a védekezés, ami azzal kezdődik, ha elveszíted a korongot, letámadsz az ellenfél harmadában. Aztán jön a támadás, ha a pakk már nálad van, az offenzív harmadban már kreatív lehet a játékos, de adott sémán belül. Öncélú ott sem lehet a hoki, minél gyorsabban kapura juttatni a korongot és menni a lepattanókra. Hasonló, mint a fociban, ha nálad a korong, építkezhetsz, nem kell védekezni. Vigyázni kell a játékszerre, fontos, hogy minél kevesebbszer kényszerülj a visszaszerzésére.

- A negyedik idényét kezdte meg ugyanazon klubnál. Ezzel csúcstartó az évtizedes múltra visszatekintő MOL, illetve újkori nevén Erste Ligában.

- Még nem gondoltam bele, de vélhetően így van. Stephand Lund Újvárosban három idényt dolgozott, Kóger István volt korábban vezetőedző a Volán farmcsapatában, két éve ismét ő irányít, előzőleg Tyler Dietrich dirigált egy szezonban. Majoross Gergely két éve vezeti a MAC-ot, előtte Miskolcon vezetőedzősködött egy szezont. A tavasszal járt le a Megyeri úton a hároméves szerződésem, újabb három esztendőt írtam alá, valamint sportigazgatóként is tevékenykedem. A szakosztály első embere Ancsin János, aki nem szereti a titulusokat, ő azt mondja, pozíció nélküli ember. Ő vezeti a hokis szekciót Újpesten. Nem csak edzősködöm, a korosztályok munkáját is összehangolom, egyre több megbeszélésre járok. Az új létesítményünk, az edzőközpont építése lassan megkezdődik, a tervezés utolsó fázisában vagyunk, a szakmai kérdéseket – az öltözők, a konditerem kialakítása – velem is megvitatják az illetékesek. Sportvezetőként még tanulási fázisban vagyok.

- Amúgy mi az álma trénerként?

- Fejlődni szeretnék az újpesti fiúkkal együtt. Ha én előrelépek szakmailag, jobb lesz a csapatom is, ez igaz fordítva is. A válogatott programoknál régóta dolgozom. Tavaly egy utánpótláscsapatot vittem, a tágabb, felnőtt válogatott stábjának tagja lehettem Rich Chernomaz kapitány mellett, de nem tartoztam a szűk kerethez, a vb-re nem utaztam. Az augusztusban kinevezett Jarmo Tolvanen szűk stábjába tartozom, Majoross Gergellyel és Farkas Tamás kapusedzővel. A szövetség a nyáron újjáalakult szakmai bizottságának tagja vagyok, érdekes feladatot jelent az is.