kiállítás

2017.11.24. 08:00

A Téli tárlat hagyomány a művész társaságnál

A Székesfehérvári Művészek Társasága idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, így szinte az egész év a jubileum jegyében telt. A hagyományos Téli tárlat is az eseménysorozathoz illeszkedik.

Bokros Judit

Fotó: Igari Balázs

Egy hete nyílt meg a Pelikán Galériában a művész társaság Téli tárlata, amely egyben vásár is. Az alkotók egyik célja, hogy a művészetkedvelő és -pártoló közönség helyi művészektől szerezze be az igényes, egyedi karácsonyi ajándékot. A tárlatot vásárlási szándék nélkül is érdemes azonban megtekinteni, hiszen változatos összképet nyújt a társasághoz tartozók tevékenységéről.

Fotós: Igari Balázs

Az idei kiállítás kurátora Jónás Attila képzőművész, akitől megtudtuk: a galériában főleg grafikák és festmények láthatók, ám néhány fotó, dobozmű, elektrográfia, kerámia is bekerült az anyagba. Ilyenkor nincs különösebb tematika, minden alkotó olyan művet ad le, amit szeretne. Törekszenek azonban arra, hogy a szállíthatóság miatt viszonylag kis méretűeket állítsanak ki.

Fotós: Igari Balázs

A tárlathoz kapcsolódva az is hagyomány, hogy az adventi hétvégéken a művész társaság egy-egy tagja fogadja a galériába betérőket. Így december 2-án, szombaton Tóth Adrien, december 3-án, vasárnap Revák Katalin lesz a házigazda. December 9-én negyedszer rendezik meg a Zsákbacserép-árverést. Ilyenkor a művészek – most dunaújvárosiak is csatlakoztak – által külön erre az alkalomra készített kerámiákat lehet megszerezni. Ennek módja azonban változik: míg korábban meglepetés volt, milyen egyedi mű lapul a csomagolásban, most licitálni lehet majd a bemutatott darabokra. Ekkor Korompai Péter keramikus művész lesz a házigazda. Jónás Attila kiemelte: a bevételt mindig fölajánlják valamelyik tagjuknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában