Színház

2017.12.10. 09:00

Sárbogárdi színpadon a nagysikerű „A miniszter félrelép”

Szép számban akadnak a magyar filmek között is kultuszfilmnek mondható alkotások. Egyike ezeknek A miniszter félrelép című, 1997-es filmvígjáték, amelynek egyik fő érdekessége, hogy nem magyar.

Szanyi-Nagy Judit

A miniszter félrelép teljes stábja. A felső sor jobb oldalán farmerruhában Bánfalvy Ágnes látható

Fotó: ihrendezvenykozpont.hu

Az idén húszéves film Jim Adler, Kern András és Koltai Róbert nevéhez köthető, ám annak alapját, az eredeti színdarabot Ray Cooney jegyzi. A neveken túl valójában nem történt nagy változtatás a filmes feldolgozásban: a cselekmények és a karakterek lényegében megegyeznek az eredeti, színpadra szánt művel – amelyet a közelmúltban a Fejér megyei Sárbogárdon mutattak be.

A december eleji előadásra már novemberben elkelt minden jegy: a volt moziterem színültig megtelt emberrel. Azonban a helyieknek a társulat nem okozott nagy meglepetést, hiszen a Bánfalvy Ágnes-féle stúdió mondhatni rendszeresen elhozza a jobban és kevésbé ismert darabokat a városba (például Figaro házassága, Jövőre veled ugyanitt).

A darab pedig – azon túl, hogy egy sokak által ismert történetet mutatott be – már csak azért is vonzotta az érdeklődőket, mert kiváló szereplőgárdát ígért. Ugyan kisebb változások akadtak a szereposztásban (az Afrikában forgató Kiss Ramóna helyett Bugár Anna játszotta a miniszter szeretőjét, valamint Gregor Bernadett helyett Vanya Tímea alakította az ápolónőt), de ez nem okozott csalódást. A jellegzetes orgánumáról is híres Gesztesi Károly hitelesen formálta meg a miniszter alakját, csakúgy, ahogyan Harmath Imre a hotel keménykezű igazgatóját. A hullát játszó Urmai Gábort többször megsajnálhatták a nézők, a hiú és ravasz főpincért alakító Pintér Gáboron pedig sokszor nevethettek. Ugyanígy vicces perceket okozott a dühös, megcsalt barát szerepében Száraz Dénes, valamint a tisztességes(nek megmaradni igyekvő) Beleznay Endre is. A miniszter feleségét Bánfalvy Ágnes alakította.

A miniszter félrelép teljes stábja. A felső sor jobb oldalán farmerruhában Bánfalvy Ágnes látható
Fotós: ihrendezvenykozpont.hu

A Sárbogárdon bemutatott színdarab láttán két dolog jelenthető ki. Az egyik, hogy a „show-t” kétségtelenül Beleznay Endre vitte el, aki páratlan monológjaival tette felejthetetlenné az estét. A másik pedig, hogy a darabot azok értékelik – és nevetik végig – igazán, akik a különös angol humor mellett a kicsit túljátszott magyar színi játékot is kedvelik. Az biztos: a sárbogárdiak szerették, hiszen többen is állva tapsoltak a produkció végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában