Fontos célra

2018.02.19. 21:08

Palotással nyitották meg a ráckeresztúri Valentin-napi bált

A Ráckeresztúri Iskolásokért Alapítvány idén is megrendezte hagyományos Valentin-napi bálját a hétvégén.

Gajdó Ágnes

palotás ráckeresztúron

A szervezők igazán kitettek magukért: díszbe öltöztették a tornacsarnokot, piros lufik lebegtek a szépen megterített asztalok fölött. A rendezvény a felső tagozatos diákok nyitótáncával, a palotással kezdődött.

A Gajdó Györgyné elnök irányításával működő alapítvány az elmúlt évben is eredményesen dolgozott. Munkájuknak köszönhetően két pályázaton is támogatást nyertek, melyek megvalósítására ebben az évben kerül sor. Az alapítvány elsődleges célja, hogy az iskolás gyerekeket segítse, ezért a bevétel nagy részét versenyekre, nyári táboroztatásra, év végi jutalmazásra, múzeumi foglalkozásokra fordították. Tavaly ősszel nagy sikerrel rendezték meg a szüreti felvonulást és bált, ébren tartva a több évtizedes múltra visszatekintő ráckeresztúri népszokást.

A hagyományos rendezvény a felső tagozatosok nyitótáncával kezdődött Fotó: Durányik Márton

A februári eseményen Drozdikné Nagy Ágnes Tünde tanítónő, az alapítvány kuratóriumának tagja köszöntötte a vendégeket, majd az önkormányzat nevében Dienes Gábor alpolgármester szólt az egybegyűltekhez, megköszönve a tanárok, diákok, szülői munkaközösségi tagok munkáját, s hogy megszervezték a hagyománnyá vált bált.

A Valentin-napi jótékonysági rendezvény célja minden évben az összefogás, hiszen a báli forgatagban nem feledkeznek meg a kitűzött tervekről sem.

A szervezők a gyerekek érdekében szeretnének hasznosan tevékenykedni, s a befolyt összeget okosan felhasználni.

A népes vendégsereg nem unatkozott az este folyamán, hiszen a Voice Band változatos zenei repertoárral készült. A vacsora ízletes volt, s a büfé kínálatában is finomabbnál finomabb ételek, italok szerepeltek. A tombolán értékes nyeremények találtak gazdára. A hagyományos bálkirálynő- és bálkirályválasztáson Pilinyi Zsuzsanna és Bendák Gergő nyerte el a megtisztelő címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában