Kritikus szemmel nézni a világot – Interjú Nagy Péter színművésszel

Nagy Péter színművész, a Vörösmarty Színház társulatának tagja a Vidéki Színházak Országos Fesztiválján kapta az elismerést, az Apák és fiúk című darabban nyújtott teljesítményéért, Bazarov megformálásáért. A fehérvári nézők láthatták többek között A velencei kalmárban, a Terrorizmusban, a Három nővérben és a Balfácánt vacsorára! című komédiában is szerepelt. A díj ürügyén beszélgettünk vele.

- Kilenc színház lépett fel a fesztiválon, ahonnan elhozott egy jelentős díjat. Volt nagy ünneplés?

- Ünneplés nem volt, ez egy díj, se több, se kevesebb. Fontos persze, hiszen egyfajta visszajelzés, de ettől még ugyanazt a munkát végzem ezentúl is. Ráadásul sok olyan elismerés van, amit az ember másképp, de nagy örömmel „keretez be” saját magának. Ha például a kollégáktól dicséretet kapok vagy az utcán megállítanak, és mondanak néhány jó szót, az számomra legalább akkora öröm, mint egy díj.

- Bazarovot alakítja az Apák és fiúkban. Hasonlít a figurához, vannak közös tulajdonságaik, amikből építhette a karaktert?

- Alapvetően magamból fogalmaztam meg ezt a jellemet. Az ilyen jellegű szerepeknél mindig nagy feladat keresni a különbségeket és hasonlóságokat, és aztán megtalálni a csomópontokat, amire lehet építkezni. A közös nevező, amin a mi viszonyunk alapul, az a sokat emlegetett nihilizmus, ami a 19. századi Oroszországban egészen mást jelentett, mint később. Nihilista ebben a darabban az, aki mindent kritikus szemmel néz, és én ezzel tudok azonosulni. Ez volt az a lényeges pont, attitűd, amivel megfogott ez a figura, behúzott a maga világába.

- Ön is hasonlóképpen nézi a világot?

- Muszáj fenntartásokkal és komoly kritikával kezelni, ez szerintem az igazi humánum, a gondolkodó ember egyetlen mentsvára ma. A kritika alatt értem természetesen az önreflexiót, öniróniát is. Ha van valami célja a művészetnek, akkor szerintem ez a fajta mentalitás lehet az.

- Lépjünk kicsit vissza az időben. Már középiskolásként színész akar lenni?

- Középiskolásként már igen, előtte azonban nem. Akkor mérhetetlenül untatott, nem érdekelt, és álságos pozőrvilágnak tartottam a színházat. A verseket szerettem, szavaltam is őket, de más közöm nem volt ahhoz a világhoz. Aztán elsős gimnazistaként láttam Ruszt József Othello-rendezését a Kamara Színházban. Rádöbbentem, hogy ha a színház ilyen tud lenni, akkor talán érdekel. Aztán az élet úgy hozta, hogy kitágult számomra ez a világ, és behúzott magába.

- Innentől egyenes volt már az útja?

- Annyira egyenes azért nem volt. Földessy Margit stúdiójába jártam, 16-17 évesen kerültem oda. Neki nagyon hálás vagyok. Nem is tudom, minek nevezzem, amit csinál, mert sokkal komplexebb a drámapedagógiánál vagy a színjátszó körnél. Olyan támaszt nyújt, ami a szülői gondoskodásra emlékeztet, mégsem akarja pótolni azt, nem tolakodó. Neki köszönhetem azt a magabiztosságot, ami kellett, hogy a pályán elinduljak. A színművészeti egyetemre egyébként harmadjára vettek fel, Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályába jártam. Utána Debrecenbe kerültem, történt még ez-az, és most itt vagyok, Fehérváron.

- A zalaegerszegi színházban töltött három év meghatározó volt?

- Több szempontból is. Egyrészt ott találkoztam először az igazi társulati léttel, vágytam rá, hogy jó közegre, közösségre leljek. Ott megtaláltam ezt, és rájöttem, hogy ha körülöttem vannak társak, akiknek a szemébe lehet nézni, és egyet lehet velük érteni, akkor én is jobban meg tudok nyílni, és többet tudok adni magamból. Másrészt ott hozott össze a sors Bagó Bertalannal, ő az a rendező, akivel a legtöbbet dolgoztam, és a pályámon is neki köszönhetem a legtöbbet. Három év után aztán egyszerre jöttünk el Zalaegerszegről, léptünk ki a semmibe. Közben kicsit szabadúszó is voltam, de szerencsére az élet megint tudott a fejünk fölé egy tetőt varázsolni, és nem ázunk.

- Szóval, a fehérvári színházhoz került, ahol Bagó Bartalan a művészeti vezető...

- Itt, nagyon szerencsés csillagzat alatt, összejött egy olyan társulat, amely számomra hiteles emberekből állt, beleértve a művészeti vezetést és a színészeket is. Két évig felhagytam a színjátszással, már az is eszembe jutott, hogy kihagyom az életemből, de aztán látva a fehérvári történéseket, arra gondoltam, ha valahol, akkor itt lennék még színész. Harmadik évadomat kezdem meg a társulatnál, és a mostani díjamat sem tudom csak magamnak bezsebelni. Nem hiszem el ugyanis, hogy az ember jó lehet egy nem jó előadásban, nem jó társak között. A színházban mi egymás lendületéből dolgozunk.

- Pierre-t alakította a Balfácánt vacsorára! című komédiában. Szereti a vígjátékot?

- A humor roppant fontos dolog, anélkül nem lehetne kibírni az életet. Ami a színházat illeti, úgy vélem, hogy aki a jó komédiázás eszközeit nem sajátítja el, az nem tudja igazán a szakmáját. Ezt kell tudni, hogy a benne rejlő eszközöket, egy másik, úgynevezett komolyabb előadásban is fel tudjuk használni. Persze nem mindegy, milyen színvonalon csinálják a komédiát, hogy kik a társak. Nekem óriási szerencsém, hogy Gáspár Sándor a partnerem a darabban, ahogyan ő dolgozik, abból nagyon sokat tanultam.

- Énekel is? Úgy tudom, van egy lemeze, és a dalok szövegét Bereményi Géza írta. Barátok?

- Nem vagyok énekes, de szeretem a dalokat és a zenét. Bereményi Gézával Zalaegerszegen találkoztunk, ahol az Apacsokat rendezte, amelyben játszottam. Próbák alatt sokat beszélgettünk, kezdett nagyon barátságszaga lenni a dolognak. Egyszer megjegyezte, hogy elvonási tünetei vannak, hiányzik neki a dalszövegírás. Mondtam neki, írjál. Jó, de kinek, kérdezte. Nekem. S a zenét ki szerzi, csak nem a kopácsolós haverjaid a garázsból, érdeklődött. A garázs az öltöző volt, ahol a barátaimmal, köztük Dobri Dániellel és Kricsár Kamillal zenéltünk. A lényeg, hogy néhány éve csináltunk egy lemezt, de nem adtuk ki. Még nem találta meg a közegét.

- Felesége, Holecskó Orsolya is színész. Úgy tudom, két gyermekük van. Hogyan tudják a családot és a szakmát összeegyeztetni?

- Igen, két fiunk van, Áron 7 éves, Ambrus 2 hónapos. A feleségemmel – aki egyébként most szabadúszó és a kedvenc színésznőm – van köztünk egy egyezség, hogy ne menjünk ketten két irányba, és valaki mindig őrizze otthon a tüzet. Az utóbbi időben ez a feladat inkább rá hárul, de ha fordulnak a dolgok, úgy hozza az élet, akkor én leszek otthon többet. Másképp ez nem működik.

- Miben láthatják a nézők ebben az évadban?

- Október 10-én kezdjük majd el próbálni Bertolt Brecht: Jóembert keresünk című darabját, Bagó Bertalan rendezi. Abban játszom legközelebb.