Gyönyörűséges szappanopera a Régimódi történet

S hogy miként folytatódhatna ez a regény, az talány. Uralkodnak-e a régi szokások, társadalmi elvárások vagy a fiatal nő kilép a szigorú keretekből, és önálló útra lép? Rickl Mária és Jablonczay Lenke egymásra találása: a megelőző három óra mindenesetre róluk és a körülöttük forgókról szólt. Mondjuk ki: szép, míves előadásban, a Vörösmarty Színházban.

A Régimódi történetet mutatta be és játssza tehát a teátrum társulata. Saját regényéből Szabó Magda írt egykor színpadi változatot, és nagyon jól bánt művével. Pontosan érezte, melyek azok a szituációk, amelyek színpadon is életre kelnek, amelyek továbblendítik a cselekményt. Mindezt érthető, világos, könnyedén befogadható stílusban. A narráció, a párbeszédek segítik, hogy továbblendítsék, követhetővé tegyék a cselekményt, és a darab látszólagos statikussága ellenére sem ül le, és válik nehézkessé a történet.

Egy gyönyörűséges szappanopera, fogalmazott Tasnádi Csaba rendező, amikor a darabról beszélgettünk. Persze nem a szappanoperának abban az értelmében, amire a tévésorozatok kapcsán asszociálunk. Mert ez nemes alapanyag, és öröm vele dolgozni. Természetesen az adott színháznak fel kell mérnie, hogy van-e erre a darabra megfelelő „kapacitása”, gondolva itt főleg a társulatra. Nos, a jelek szerint a Vörösmarty Színháznak van, mert sikerült szinte valamennyi szerepre a megfelelő szereplőt megtalálni.

Mondhatnánk, női történet, de ez így túlságosan leegyszerűsítő megfogalmazás. Mert szerzője ugyan érthetően női szemszögből írta meg a történetet, de legalább annyira fontosak a férfiak is, hiszen többnyire tőlük függ, miként alakul az asszonyok sorsa. Emellett az emancipáció, a társadalmi elvárásokhoz való idomulás, ragaszkodás vagy épp az azoktól való elszakadás esélye-esélytelensége, a vallási ellentétek, a prüdéria és a szabadosság kérdése is felbukkan a történések mögöttesében, motiválójaként. Minthogy ezek jórészt ma is élő konfliktusok, egyáltalán nem érezzük, hogy egy poros, avítt családregény részesei lennénk.

A jelmezek korhűek, szépek, segítik a nézőt az értelmezésben. A színpadra vetített képeken ráadásul pontosan jelzik, hogy éppen melyik évben járunk. Tasnádi kihasználja a technikai lehetőségeket is, például a forgószínpadot. Az egyes jelenetek élőképszerűen kezdődnek, kicsit el-, és megemelve a sztorit, majd a szereplők megelevenednek. S noha ez egy meglehetősen fajsúlyos darab, az élő és pergő párbeszédeknek köszönhetően többnyire kifejezetten szórakoztató is.

Ez a Máriák „találkozása”. Rickl Máriát, a történések generátorát ugyanis Varga Mária alakítja. (Véletlen, hogy az ősbemutatón annak idején Sulyok Mária szerepelt?) Varga Máriát alkata, hangja, habitusa is predesztinálja a szerepre. Az asszony keménysége, könyörtelensége mögött a megcsalatás miatti keserűséget, a rebbenékenyéget, fájdalmat is érzékelteti. Az egyetemi hallgató, sudár termetű Ballér Bianka tud különböző színeket vinni Gacsáry Emma és Jablonczay Lenke figurájába. Kuna Károly (Jablonczay Kálmán) a megkeseredett, rezignált férjet hozza jól, most visszafogott eszközökkel. Lábodi Ádám ezúttal is meggyőző a nők szeretetét kihasználó, jellemgyenge Kálmánkaként. A kaméleontehetségű Varga Lili ezúttal a külseje miatt keserű, cinikus Gizella karakterébe bújt. Testvérét, Margitot Kerkay Rita alakítja. Ő is jó, akárcsak Varga Gabriella, Klári mindenes cselédként. Kemény és hajthatatlan asszonyt formál Závodszky Noémi (Bányay Rákhel). Nem találtam kifogásolnivalót Nagy Péter (idősebb és ifjabb Hoffer József) Sághy Tamás (Majthényi Béla), Kricsár Kamill (Dudek Ferdinánd), Váradi Eszter Sára) Stillimungus Mária Margit), Tűzkő Sándor (Alföldy úr), illetve a többi szereplő játékában sem. A díszletet Safranek Zita, a jelmezeket Varjas Zsófia tervezte.

Tasnádi Csaba, a rendező pedig jól összerakta, összefogta a Régimódi történetet. A kisebb bakik, hibák nyilván a premiernek tudhatók be, mert egyébként az előadás egészével, hatásával elégedettek lehetünk.