Könyvhét után: ünnep, emlékek, irodalom

Abban a korban, amikor sokak szerint az irodalom a háttérbe szorul. Ez egyébként nyilvánvaló. Akkor is, ha ott a csalóka kép: tömegek járkálnak a könyvheti sátrak között az izzó melegben a pesti Vörösmarty téren. Találkozások, dedikálások. S van, ahol – ha nem is kígyózik, de – hosszú a sor, más szerzők meg hiába várják a rajongókat…

Ám a látvány így is lenyűgöző. És jó volt Fehérváron is könyvhetezni, főként a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Vörösmarty Társaság jóvoltából. Lám-lám, a Szózat költője mindenütt… Igaz, a méretek szerényebbek voltak a Bartók Béla téren, de azért ünnep volt ez is a javából. Napokig tartottak az estek, melyek közül pl. a Háy János-féle program sokakat vonzott a könyvtár díszes olvasótermébe. Nem véletlenül, hiszen a kiváló író előadónak is szellemes és élvezhető.

Éppen azokban a napokban búcsúztunk Arató Antaltól, aki annak idején, könyvtár igazgatóként nagy rendezője volt a könyvheti pikniknek, ami tovább élt ebben az évben is. (Bár a hideg sört most hiányoltam…) Szóval piknikeztünk, volt dedikálás is, bár nem éppen óriási méretekben… Újdonságként Sebők Melinda, a Vörösmarty Társaság elnöke kihirdette a diákok versíró pályázatának eredményeit, melyeket Iancu Laura és Lőrincz Tamás határozott meg, és a díjakat Cser-Palkovics András adta át a lányoknak és a fiúknak. És voltak „rapid interjúk” is a csodaszép fa alatt, az árnyékban.

Szóval rendben mentek a dolgok. Azért ilyenkor eszembe jut sok régi könyvhét. Amikor egy viharos délután Szécsi Margit, a most 100 éve született Nagy László ugyancsak jeles költőfelesége volt a vendég. Vagy éppen Jókai Anna, aki akkor a Kossuth utcában jelent meg. Csanádi Imrével pedig ott, a Városház téren találkozhattam utoljára. De járt itt Pozsgay Imre is a Technika Háza előtti téren. De azt sem feledem, hogy egy fülledt, forró napon Bokros János, már halálos betegen, de boldogan dedikált a Vajda János könyvesboltban.

Igen: emlékek, villanások. Feledhetetlenül.