Híres lakók, beszélő helyek

Gábor László ügyvéd Szentgotthárd Önkormányzat Önkormányzati és Térségi Erőforrások Irodájának vezetője. A szerző nemrég megjelent „Te ismered a házam…” – Híres lakók, beszélő helyek című kötete nem mindennapi útikönyv. Térben és egyúttal időben navigál, sztorikkal, érdekességekkel, fotókkal.

Latinovits – Ruttkai. Babits Mihály. Tóth Árpád. Fekete István. Kosztolányi Dezső. Gárdonyi Géza. Bajor Gizi. Ady Endre.

„Boldog, humoros és szomorú történetekben lépnek elénk egykori nagyjaink, de nem akármilyen perspektívában: az otthonukban érjük utol őket, ahogy hétköznapi emberként teszik néha mindazt, amit legendákról nem is gondolnánk” – olvashatjuk Gábor László könyvéről.

„Időutazunk… Konyakot iszunk Latinovits Zoltánnal a teraszon; állunk Tóth Árpád szobájában a versekben megjelenő, híres ingaóra mellett; madártejet kanalazunk Babitsékkal a nyári verandán. Egy lifttel megyünk le Ady-val; és ha nem vigyázunk, ugratás áldozatává válunk Kosztolányiék nappalijában. Már a fejezetcímek is izgalmasak: például Lélekvándorlás a hóhérdombon (Gárdonyi); Walt Disney álmodik ilyen mesevilágot (Bajor Gizi). Minden írás könnyeket csal az ember szemébe, hol humorával, hol szívfacsaró történeteivel.”

„Egyszerű olvasóként (vagy nézőként, hallgatóként) mindig érdekelt, hogy legendás művészeink hogyan élték mindennapjaikat, milyen szokásaik voltak, milyen körülmények között éltek, egyáltalán: milyen emberek voltak” – fogalmazta meg Gábor László.

„Ha egykori lakóhelyüknél jártam, megpróbáltam erről minél többet megtudni, a fennmaradt információk azonban gyakran töredékesek voltak, s nem is voltak elérhetők egyetlen forrásból. A kortársak beszámolói, visszaemlékezések, korabeli újságcikkek és egyéb élmények után néha elég messzire jutottam, és valóságos időutazásban volt részem. Az ismeretek ugyanis pillanatok alatt életre kelnek azokon a helyeken járva, ahol ők éltek, azokat a tárgyakat megérintve, amelyeket ők érintettek. A tér ugyanaz, az idő pedig – kis képzelőerővel – beutazható. Hiába telt el adott esetben száz év, ma is kézzelfogható ezeknek a helyeknek a kisugárzása, pedig néha nem is őrzi más az egykori lakó emlékét, mint egy pár soros, megkopott kőtábla.”

„Az elkészült kötet még azok figyelmét is lekötötte, akik amúgy kevésbé vagy egyáltalán nem fogékonyak a színházra, irodalomra. Sőt, miután ebbe a különleges vendégségbe csöppentek, érdeklődővé váltak, elkezdték vendéglátóik

verseit olvasni vagy filmjeit nézni. A kiadvány ennek kiterjesztésérére tett kísérlet. Bízom abban, hogy valamilyen formában visszafelé is működik majd, és az időutazók megosztják velem (velünk) a saját utazásaik élményeit. A kép így lesz egyre teljesebb. S talán az sem baj, ha a hiányzó kockákat néha a képzeletünk illeszti a helyére.”