Alföldi Róbert és Mucsi Zoltán vendégeskedett Székesfehérváron (galéria)

Hogyan látta Mozartot Szikora János? Mi ragadta meg a zenetörténet egyik, ha nem a legkiemelkedőbb alkotójában? Mire lelhetett A varázsfuvola történetében, amiről úgy gondolta, érdemes színre vinni? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kapott a közönség a Vándorállat a libikókán című színházi beszélgetés-sorozat ötödik, s egyben utolsó alkalmán. A rendhagyó este folyamán – korábbi előadások felvételeinek vetítésével – Malek Andrea, Alföldi Róbert és Mucsi Zoltán mellett számos olyan alkotótársat is megidéztek, akik már nem lehetnek közöttünk. 

Mozart bűvöletében

Mozart a zenekultúra megkerülhetetlen alakja, jóllehet, ez a maga korában nem volt így. Voltak ugyan, akik felfigyeltek tehetségére, a többség azonban csak meghallgatta és csöndesen nyugtázta magában a tetszését. Az átlag közönség szerint volt nála jobb. Volt olyan zeneszerző, akinek a melódiái egyszerűbbek, a dallamai közérthetőbbek voltak. Mozart valahogy sosem volt benne a mainstreamban a saját korában – válaszolta Szikora János Seres Gerda azon kérdésére, hogy mi ragadta magával a rendezőt Mozart világában. – A kezdetektől fogva izgatott, hogy miként lehet az, hogy az emberek  nem becsülik meg eléggé Mozartot. Tán süketek, vakok? Így elmennek valami mellett, ami jó? Amikor aztán a zenével többet foglalkoztam, sok közös vonást éreztem a lelkemben azzal, ami Mozart zenéjéből árad. Így ma azt mondhatom, hogy 

Mozart egy zseni volt, de nagyon huncut ember volt. Közismert, hogy Mozart azzal kereste a kenyerét, hogy tanítványokat fogadott, s elsősorban hölgyeket szeretett zongorázni tanítani. Négykezeseket írt, amelyeket úgy komponált meg, hogy át kellett nyúlni a másik oldalra, és vissza – jegyezte meg mosolyogva a rendező, akit nemcsak Mozart személyisége, hanem a zeneszerző leghíresebb darabja, A varázsfuvola is egyre inkább magával ragadott.

Legenda a Varázsfuvoláról 

Szikora János figyelmét annak idején Nádasdi Kálmán hívta fel arra, hogy A varázsfuvola librettóját Csokonai Vitéz Mihály Debrecenben az önképzőkör diákjaival együtt lefordította magyarra. – Ezt ugyan nem lehet elénekelni, viszont csodálatos régi magyar nyelven íródott. Engem ez vitt be A varázsfuvola világába. Elkezdtem alaposabban foglalkozni vele, s rájöttem, hogy az, ahogyan ez az opera kialakult, az egy fantasztikus kincsesbánya! Elhatároztam, hogy ezeknek a történeteknek a szövevényéből írok egy színdarabot. Ekkor a Vígszínház tagja voltam, de nekik nem kellett ez a darab. Elmondtam ezt Schwajda Györgynek, mire ő: „miért nem hozod hozzánk? Hiszen itt van a kiváló Garas Rezső, ő lehetne a főszereplő. Gyere, és csináld meg ezt a darabot”. Ez volt hát az oka, hogy négy év után szakítottam a Vígszínházzal, mert tudtam, hogy nekem annál a színháznál van a helyem, ahol teret adnak annak, amit szeretnék, nem pedig meggátolnak. Így került a Legenda a Varázsfuvoláról Szolnokra és így került a képbe Garas Dezső – osztotta meg a darab keletkezésének történetét a rendező.

A főszerepekre csakis a legjobbakat

Bár első hallásra különösnek tűnik, de a Legenda a Varázsfuvoláról darabban a főszerep nem Mozartté, méghozzá olyanannyira nem, hogy Mozart fel sem tűnik a darabban, mindössze az árnyéka látható egyszer. De ha nem Mozartról szól a darab, akkor vajon kiről? Ennek megértéséhez egy kis zenetörténeti utazást kell tenni. 

A varázsfuvola librettóját Emanuel Schikaneder és Karl Ludwig Giesecke írta. Ennél azonban szorosabb szálak kötik Schikanedert Mozarthoz: utóbbi életében először Schikaneder alakításában látott Shakespeare-darabot színpadon. Elbűvölte. 1791 nyarán sem Mozartnak, sem Schikanedernek nem volt hová mennie, A varázsfuvola volt az utolsó dobásuk. Ha az opera befut, akkor megmenekülnek az anyagi csődtől, ha azonban megbukik, akkor vége a dalnak. S bár a darab hatalmas siker lett, és hiába volt Schikaneder egy ízig-vérig színházi ember, mindemellett rendkívül immorális is volt: miután Mozart meghalt, nem fizette ki a szerzői jogdíjakat Mozart özvegyének. Fogta magát, és Bécs mellett megvette egy református püspök kastélyát, s beköltözött. Végül különös sorscsapásként, elmebetegen és koldusbotra jutva fejezte be életét – osztotta meg a háttértörténetet Szikora János, aki a történettel megismerkedve úgy vélte, hogy mindezt csak az a színész tudja megfogni, aki tudja azt, hogy a színház az a műfaj, ahol káromkodásból építünk katedrálist. – Tehát benne van a szutyokban, az immoralitásban, de ebből valami csillogót mégiscsak fel tud mutatni. Így engem Schikaneder alakja rettenetesen vonzott. Ő lett tehát a darab főszereplője – jegyezte meg a rendező.

Schikaneder szerepére megvolt Garas Dezső, Karl Ludwig Gieseckét pedig Mucsi Zoltán alakította, de nagy fejtörést okozott, hogy ki lesz Anna Gottlieb, aki az eredeti darabban Pamínát alakította. – Az ügynök halálában találkoztam először Malek Andreával, és megragadott az a sugárzó tisztaság, hamvas szépség, ami nagyon ritka. Tudtam róla, hogy kiválóan énekel, így azt reméltem, ő lesz az ideális választás. Így visszatekintve, nem hiszem, hogy lett volna nála jobb – idézte fel Szikora János, hozzáfűzve, hogy az emberek azt hiszik, hogy ismerik A varázsfuvolát, pedig nem. A keletkezéstörténete tele van egészen hihetetlen történetekkel, szerelemmel, drámával, egyszóval számtalan olyan emberi élethelyzettel, amelyeket valamennyien át tudunk érezni.

Malek Andrea, Mucsi Zoltán és Szikora János együtt elevenítették fel a darab legmeghittebb pillanatait, a sokszor hajnalig tartó próbákat, s vetettek számot a színház mai helyzetével. Majd Malek Andrea a Figaro házasságából Cherubino áriáját elénekelve búcsúzott a közönségtől, s adta át a stafétabotot Mucsi Zoltánnak, akinek bár sok emlékezetese szereplése van, egy minden bizonnyal kitűnik a többi közül.

Táncdalfesztivál Mucsi Zoltánnal

A Táncdalfesztivál '66 (avagy puncsszeletek a hatvanas évekből) című, Schwajda György és Szikora János által rendezett színműben Mucsi Zoltán bemondólányként énekelt és táncolt – a levetített jelenet nagy derültséget okozott a közönségnél, és újra nagy tapssal jutalmazta Mucsi akkori alakítását. Ugyanakkor szinte vágni lehetett a csendet, mikor Zala Márk színművész halálának estéjét elevenítették fel. Az öngyilkosságot elkövető színész aznap játszott volna a darabban, amit kollégáinak így is elő kellett adniuk. Amikor megjelent a színpadon a beugró színész, aki Zala Márkot helyettesítette, a színen lévő színészek valamennyien elkezdtek sírni. A közönség pedig – nem tudva, hogy valójában milyen tragédia történt – elkezdett nevetni, mert azt hitték, hogy a színészek sírása is a darab része. Csak miután leereszkedett a függöny, jelentették be a közönségnek is a tragikus hírt.

Alföldi Róbert az Amadeusban

A bő két és fél órás est második felében Alföldi Róbert lépett a színpadra, akivel az Amadeus (2001) című előadás kapcsán beszélgetett Szikora János. Felidézték a csöppet sem zökkenőmentes indulást, ugyanis a színház Darvas Ivánt akarta salieri szerepére, míg a rendező Alföldi Róbertet kérte fel Mozart szerepére. Csakhogy Darvas nem volt hajlandó Alföldivel játszani, s csak hosszas unszolás hatására enyhült meg. Később a színpadon a közönség pedig semmit sem vett észre a nehézségekről, márcsak azért sem, mert később kifejezetten jó viszony alakult ki a két színész között. Ugyanakkor a színpadon nincs helye személyeskedésnek, oda kilépve mindenki leteszi a személyes ügyeit és csak a darabra figyel – jegyezték meg a beszélgetés résztvevői. Alföldi Róbert pedig hol szívből nevetve, hol pedig mélyen eltöprengve nézte az évtizedekkel korábbi felvételeket ifjúkori önmagáról.