2025.05.22. 14:30
Ügyeletes gyógyszertár volt, majd patikamúzeum lett (galéria)
Különleges konferenciára hívta meg az érdeklődőket a Szent István Király Múzeum. Május 22-én (csütörtökön) 10.00 órakor tartott eseményen az ötven éves múltra visszatekintő Fekete Sas Patikamúzeum volt a téma. A hetvenes évek elejéig ügyeletes gyógyszertár volt, és csak aztán lett múzeum.

Fotó: NAGY NORBERT
A jezsuiták indították el, alakították ki a Fekete Sas Patika elődjét, mely sokáig első és egyetlen patikája volt. A török uralom alóli felszabadulás után nyitotta meg kapuit a patika a rendház épületében, és onnantól évszázadokon át ellátták a benne dolgozó szakemberek a betegeket, gyógyulni vágyókat. A második világháború után következő időszakban nehéz idők jártak a Fő utcán működő patikára, mely sokáig állandó ügyeletes gyógyszertár volt. Végül 1971-ben végleg bezárt az apotéka, és csak 1975-ben nyitott újra, de akkor már múzeumként. Az erről szóló konferencia „Csak azért is múzeum lesz!” – a vármegye apotékája címet kapta.

Vármegye első és egyetlen patikája volt 109 évig
– A patikáról, és annak jezsuita múltjáról is szó esik a konferencia részeként, hiszen a bútorunk, illetve a berendezés amit bemutatunk a Fekete Sas Patikamúzeumban, az a jezsuiták működéséhez kapcsolódik. Ők rendkívül jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Egészen 1776-ig a jezsuiták rendházépületében foglalt helyet a patika. Akkor még nem volt neve, legfeljebb jezsuita patika, hiszen nem is volt más patika. A rendet azonban feloszlatták, és így újra magántulajdonba kerül az apotéka egy árverezés után, és akkor került át a mai helyére, a Fő utca 5. szám alá – tudtuk meg a házigazdától, Krizsány Annától, a SZIKM muzeológusától.
50 éves a Fekete Sas Patikamúzeum
Fotók: Nagy Norbert / FMH
Emberi eredetű alapanyagok a patikában
A konferencián több előadás is elhangzott. Volt amelyik arról az orvos és gyógyszerészeti szempontból különleges korszakról szólt, amikor az 1960-as, 70-es évek idején sorra alakultak patikamúzeumok, például Egerben, Győrben, Kőszegen, Sopronban és természetesen Székesfehérváron is. A gyógyszerészeti muzeológia aranykoráról Horányi Ildikó beszélt. Szádoczki Vera a Betegséggyógyítás jezsuita módra címet adta az előadásának, míg Szima Viktória a Jezsuita örökségről, vagyis a Fekete Sas egykori gyógyszerkincséről beszélt a hallgatóságnak, megemlítve a növényi, állati sőt emberi eredetű gyógyszeralapanyagokat is.
A néhai ügyeletes gyógyszertár dolgozói is megjelentek
A Fekete Sas Patikamúzeum fennállásának 50. évfordulója tiszteletére tartott konferencián Gärtner Petra a jezsuita patika berendezéséről beszélt, míg Schneider Attila (Gyógyszerészi Kamara FV): Dr. Szabó Lórántról, a Fekete Sas atyjáról tartott előadást. Mint kiderült, a megye egy másik pontján is volt patikamúzeum. A Vértesacsai Kazay Gyógyszerészeti Alapítvány gyűjteményét Joó Kristóf mutatta be a megjelenteknek. A legvégén a házigazda, Krizsány Anna vette magához a szót. A muzeológus a Fekete Sas Patikamúzeumhoz kapcsolódó, új kezdeményezésekről tájékoztatta a hallgatóságot, a Rendház épületében.
Mint megtudtuk, a konferencia végén egy kerekasztal beszélgetés alakult, melyet Demeter Zsófia történész moderált, aki a Szent István Király Múzeum nyugalmazott igazgatója. A beszélgetés témája: Szolgálat a Fekete Sas gyógyszertárban. Az asztalnál helyet foglaltak a patika és a múzeum egykori munkatársai egyaránt