Egyháztörténész a húsvéti ünnep igazi üzenetéről

Meglepte, hogy két-, sőt háromszáz évvel ezelőtt élt és odatemetett, régen elfelejtett emberek sírhantját jelezték a kövek. Ahogy a szinte alig olvasható neveket, évszámokat, rövid versikéket olvasta, elgondolkodott. A számára ismeretlen emberek valamikor hozzá hasonlóan éltek a Földön. Csak az a néhány feljegyzett betű és évszám maradt meg róluk. Ki emlékezik rájuk? Mi lesz velük? Életre kelnek-e valaha?

– Bizonyos összefüggések és következtetések ilyenkor kiolvashatók a megmaradt adatokból, mint például járványokról, betegségekről, háborúkról, népvándorlásról, népes rokonságról, gazdagságról, szegénységről, utódokról és magányról – osztotta meg gondolatait Mészáros Kálmán a vármegye napilapjával. – De ki tudja, ki tarthatja számon ma, mi minden fért egy-egy ember születési és halálozási évszáma közé? Még ha százesztendősen, vagy néhány hónapos csecsemőként ragadta is magával a kíméletlen halál. Kinek fontos ez ma már? És ekkor jön a bennünket is érintő kérdés, hogy kinek leszünk fontosak egy-két évtized, évszázad után? Ha a testünk földbe száll, mi történik a lelkünkkel? Valóban egy más létformában élünk tovább?

Az egyháztörténész szerint az ateista, nihilista, szkeptikus gondolkodó ember erre azt mondja, „a semmiből jövünk, a semmibe megyünk”. De akkor van-e a földi életnek, küzdésnek valami értelme és célja? Bizony sokan jutnak el következtetésükben idáig, és dobják el éppen e filozófia miatt az életüket. Mások viszont, hogy ne kelljen szembesülni a rideg valósággal, mámorító és gondolkodásukat eltompító élvezetekbe vetik bele magukat. Egyszer azonban így is, úgy is, az út végéhez érkezünk. De mi lesz azután?

– Tudósok sokasága kísérletezik szerte a világon azzal, hogy a földi élet meghosszabbítására különböző kémiai anyagokat állítson elő, de egyetlen tudós sem találta még meg az elmúlás ellenszerét. Teljes az elismerésünk a tudomány új felismeréseivel kapcsolatosan. Tény, hogy egyes esetekben valóban segítséget ad a betegségek átmeneti gyógyításával kapcsolatosan. A halál ellenszerét azonban még senki sem fedezte fel. A Biblia azt mondja: „Elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, aztán jön az ítélet…” (Zsid.9:27) A halál gondolata mindannyiunkat félelemmel tölt el. Leginkább azért, mert nem tudjuk, mi jön utána. A Szentírás világosan beszél arról, hogy mivel az ember szembefordult Teremtőjével és függetlenítette magát Isten törvényeitől, ítélet vár rá. Ahogyan ezt olvassuk is: „mert a bűn zsoldja a halál” (Róm 6:23). A Bibliából azt is tudjuk, hogy a testi halállal nincs vége az életnek, Isten ugyanis eredetileg örök életre teremtette az embert. Ha ez így van, akkor már csak az a kérdés, hol fogjuk eltölteni az örökkévalóságot? Ha Istent megtagadva, vele mit sem törődve, törvényeit semmibe véve teltek földi éveink, majd odaát is nélküle kell folytatnunk. Ezt a Biblia átkozott helynek, örök boldogtalanságnak, más szóval pokolnak nevezi. De akkor van-e remény a földi élet horizontján túlmutató boldog kiteljesedésre, örök üdvösségre? A Biblia ugyanis azt tanítja, hogy: „Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” (Róma 3:23) Van-e akkor valami esélyünk a félelemmentes életre? Van-e lehetőségünk az Isten országába való belépésre? Hogy erre választ nyerjünk, nem kell a tudósok laboratóriumába menni, sem a filozófusok előadásait hallgatni, sem az orvosok fogadóóráit látogatni. Elég, ha lélekben Jézus golgotai keresztjéhez sietünk.

Nagypénteken a keresztyén világ mély megrendüléssel emlékezik meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, gyötrelmes haláláról és sziklasírba való temetéséről. Nem saját vétke miatt került a keresztre, hanem azért, mert szolidaritást vállalt az emberrel – emlékeztetett rá az akadémiai rektor. Bár Isten Fia volt, utánunk jött e Földre, hogy megkeressen és megtartson bennünket. Fölvállalta az Istenétől messze sodródott ember sorsát és átvállalta az igazságos Isten halálos ítéletét. Helyettünk, miattunk, érettünk áldozta föl életét. Halálból való feltámadása által szabadított ki bennünket a bűn fogságából és a reménytelen életből. A benne való hit által érjük meg földi küldetésünk értelmét és tapasztalhatjuk meg Isten eljövendő világának örömét és békességét – hívta fel rá a figyelmet Mészáros Kálmán.

– Húsvét hajnalán Mária, a többi nőtanítvánnyal együtt Jézus sírjához sietett, hogy a megfeszített Krisztus testét bebalzsamozzák. Legnagyobb meglepetésükre a sírt üresen találták. Egy angyal állt a sírban, aki azt mondta: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem föltámadt” (Luk. 24:5) Ez a feltámadási nap, a Húsvét legnagyszerűbb üzenete: Ő nem halott! Ő feltámadt és él! Ez volt a legnagyszerűbb hír, amit valaha ember hallott. Jézus Krisztus feltámadt a halálból, amint ígérte. Ez a győzelmes üzenet hangzik nemzedékről nemzedékre, immár húsz évszázad távolából: Jézus feltámadt! Ő ma is él! Vele ma is lehet találkozni. Tovább él tanítványainak közösségében. Folyamatosan jelen van követőinek körében, megjelenik a gyülekezet középpontjában. Hol találjuk meg ma az élő Jézus Krisztust? Nem halott rituálék gyakorlatában, nem idejétmúlt tradíciók merev világában. Nem található ellentmondásos doktrínák és katekizmusok szövevényében. Hiába keresnénk égbeszökő katedrálisok hűvös magányában.

Mészáros Kálmán szerint Jézust az élők között kell keresni. Ott, ahol hívei őszinte szívvel szeretik és dicsőítik őt, aki azt mondta: „Ahol ketten, vagy hárman az én nevemben együtt vannak, én is ott vagyok”. Ott van, ahol engedelmesen követik tanítását, ahol ha kell, szenvednek is érte. Ott látni tekintetét az ajtó előtt kopogtató koldusban, ruhátlan éhezőben is.

– Felismerheted egy megvetett, magára hagyott gyermekben – folytatta az egyháztörténész, aki több karitatív akció helyszínén ott volt a Fejér vármegyében alapított Baptista Szeretetszolgálat munkatársaival, és személyesen tapasztalta meg a nélkülözés legszélsőségesebb formáit. – Azokban, akiket üldöznek, börtönbe és táborba zártak Krisztus igazságáért. Ott van a kicsiny, szétszóródott, néhány tagú gyülekezetekben, imaházakban és házi közösségekben. Sorsközösséget vállal azokkal, akik elveszítették a reményüket, az állásukat, az otthonukat, akik gyógyíthatatlan betegséggel néznek szembe. Látjuk-e, halljuk-e a feltámadott Jézust? Látjuk-e Jézust úgy, mint aki ott szolgál a szenvedő embermilliók között? Ott látjuk-e Jézust életutunk minden állomásánál? Ő nem csak a nagy gyülekezet gyönyörű istentiszteletén van jelen, hanem ott van Földünk minden súlyos gonddal küzdő területén. Ha készek vagyunk a Szentlélek erejével hitet tenni róla, bennünk él majd, és általunk beszél, általunk vigasztal, könnyeket töröl, mások szívében is élő reménységet gyújt.

Mészáros Kálmán szerint a fő kérdés az, hogy van-e személyes kapcsolatunk Krisztussal, hiszünk-e benne. Mert Jézus azt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él és hisz énbennem, az soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?” (Ján.11:25-26) Az egyháztörténész arra emlékeztetett, hogy aki ezt az ígéreteket adta, feltámadt és beváltotta szavait. Amikor kijött a sírból, akkor lett érthetővé mindenki előtt, hogy miről beszélt.

– Sok ember nincs tisztában Húsvét ünnepének igazi jelentésével. A Húsvét nem a földi élet meghosszabbított folytatása, még ha Jézus először ebbe a világba lépett is vissza. A Biblia azt tanítja, hogy a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat által garantálja Isten az örök életet, az Ő dicsőséges jelenlétében. Ne keressük tehát az élő Jézus Krisztust a holtak között! Jézus Krisztus feltámadása a keresztyén hitvallás legfőbb alapigazsága. Ennek alapja Isten szava, az evangélium. A feltámadásba vetett hit nélkül nincs üdvösség. A Biblia azt mondja: „Ha tehát száddal úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten támasztotta őt halálból, akkor üdvözülsz” (Róm. 10:9) Jézus feltámadt! Készek vagyunk-e ezt a jó hírt hittel elfogadni és másoknak is továbbadni? Ettől függ, hogy a körülöttünk élők ne csak a nagypénteki gyásznak, de Húsvét diadalának is részesei lehessenek.