2025.04.15. 11:01
Az előválogatás után negyven mű hangzott el a költőversenyen
A magyar költészet napján a székesfehérvári Vörösmarty Társaságnál is folytatódott a hagyomány: megrendezték a helyi kötődésű alkotóknak kiírt költőversenyt.
Forrás: www.magyarkurir.hu
A Vörösmarty Társaság által meghirdetett, Vajda János-díjért folyó versenyre minimum kettő, maximum öt verssel lehetett jelentkezni április 10-ig. A beküldött művek közül zsűri választotta ki azokat, amelyeket az alkotók előadhattak pénteken kora este a Társaság székhelyén, a Kossuth utca 14-ben.
Amint azt Sebők Melinda elnöktől megtudtuk: húsz pályázó jelentkezett majdnem száz verssel. A válogatás nehéz volt, de mindenki legfeljebb két verset olvashatott fel. A versenyen összesen negyven mű hangzott el.
A nyertes végül a székesfehérvári Gál Csaba költő lett Végtelen járatok ünnepe című versével. Sebők Melinda a következőképp értékelte az alkotást: "A Végtelen járatok ünnepe poétikai szempontból is bonyolult alkotás, merész költői képekkel, többszörös metaforikus áttétellel, jó néhány irodalmi toposszal (út, utazás, megérkezés, végállomás, végtelenség). A nagyvárosi ember elmagányosodásának, otthontalanságának a modern verse."
A versenyen különdíjas lett Fűrész István és Simek Valéria, a fiatal pályázók legtehetségesebb indulója, Barta Georgina Kata emléklapot vehetett át.
Gál Csaba
VÉGTELEN JÁRATOK ÜNNEPE
A városi hőközpont százméteres kéményének tetején
a jelzőfények vörösre festik a kiáramló füstöt,
így az ipari kémény egy gigantikus ecset,
amivel a monumentalista, underground festők,
a kiterjesztett kijelentés szerint színezhetik át az eget,
hogy a csordultig telt üstök estig megbillenjenek
és a peremükön átbukjon a forró, remegő plazma,
ami felhőforma alakzatban visszatartja terhét,
aztán csöpögni kezd, először csak lassan, ritkásan,
óriás cseppekben, egy-egy ijedt járkáló
égnek meredő üstökébe, onnan elérve a fejbőrt,
a koponyacsontot, azon is keresztül
energiaként az agyakba hatol.
Eddig tartott a szürke hétköznapok valósága.
Ezen túl, valahol az utolsó esti busz
zakatol és zörög a kihalt utcák panelházai között,
a kapaszkodókat kereső utasok
felváltva lökődnek jobbra, balra,
a tömegközlekedés jegye az egyenlőség,
a mennyezeti lámpák fénye diszkrét.
Ha ez így megy tovább, bármi megtörténhet,
hosszú az út a végállomásig még,
a holtfáradt sofőr a kormánynál,
műholdfénybe fúrja üveges tekintetét.
Elutazni az otthontalanságból!
Már akkor se szállnál le,
ha megtehetnéd.
Ma éjjel megülöd a végtelen járatok ünnepét.
