2025.03.20. 20:00
Széchenyi István életével foglalkozik a szabadegyetem
Öt előadásból álló sorozat indult március 20-án Székesfehérváron a Kodolányi János Egyetem Rákóczi úti épületében, „Él minden jobb magyarnak lelkében” címmel. A Széchenyi István életével foglalkozó szabadegyetem első szakaszában Széchenyi katonaéveiről beszélt Nagy-L. István PhD, kutató.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Különleges helyet foglal el a magyar lélekben Széchenyi István és annak sokat tanult és nagyra tartott cselekedetei, ám a legnagyobb magyar élete sokkal színesebb, érdekesebb, fordulatosabb volt, mint ahogy azt sokáig tanították. A kiváló államférfi, ahogy teltek-múltak az évei, nem csak tudása, jelleme is folyamatosan fejlődött. Rá emlékezve öt szakaszból álló szabadegyetemi programsorozat kezdődött március 20-án, a Szegényeket Támogató Alapítvány, a Kodolányi János Egyetem és a Széchenyi Társaság szervezésében.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Széchenyi egészen fiatalon
„Él minden jobb magyarnak lelkében” a szabadegyetemi programsorozatnak, mely 5 teljesen különböző és természetesen mégis összefüggő, egymásra épülő részből áll. Az első esemény előadója Nagy-L. István PhD, kutató volt. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Kutató Intézettől érkezett szakember a Kodolányi János Egyetem Rákóczi utcai épületében Széchenyi katonaéveiről beszélt a hallgatóságnak.
Amikor még nem volt államférfi
A megszokottól eltérően nem egy meglett, tanult, sokat látott és tapasztalt, külföldi példákon okult államférfi jelent meg a hallgatóság képzeletében, hanem egy, még az útját kereső, fiatal férfi, aki akkor még nem tudta, hogy sokkal többre hivatott a hazája érdekében, mintsem, hogy lovon ülve menjen a csatába, vagy hogy futári feladatokat lásson el.
A Széchényi István életéről szóló előadás-sorozat hetente újabb szakasszal érkezik majd, így március 27-én már készülhetnek az érdeklődők az újabb szakaszra. Akkor Széchenyi gazdaság és közlekedésfejlesztő tevékenysége lesz a cím és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről érkező Horváth Attila, jogtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár áll majd a hallgatóság elé.
Májusban lesz az utolsó előadás
Április 3-án Széchenyi minisztersége lesz a téma, az Országgyűlés Hivatalában dolgozó Pelyach István, történész tolmácsolásában, majd április 10-én elérkezünk a szabadságharc utáni időszakhoz– Széchenyi Döblingben címmel. Ezt Csorba László, történész (ELTE, Budapesti Történeti Múzeum) tárja az érdeklődők elé.
Majd egy teljes hónappal később, május 8-án Széchenyi kultusza és emlékezete címmel Katona Csaba, történész (Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest) tart majd záróelőadást.