Téli Esték sorozat

2025.02.06. 08:30

Településtörténeti előadás, már harmadik alkalommal

Kimondottan sokan jöttek össze a kedd délutánra meghirdetett előadásra, ami a település múltjába repítette vissza a látogatókat.

Településtörténeti előadás, már harmadik alkalommal

Szabó László előadó

Fotó: Varga Gábor hivatalos oldala

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” szól Tamási Áron közismert idézete. Szabó Laci Téli Esték előadás-sorozatának harmadik részén, Cece település lakói érezhették úgy, hogy tényleg otthon vannak. A kiváló előadás kapcsán érdekes volt visszatekinteni a negyvenes és ötvenes évek időszakára, Cece akkori mindennapjaira.

Cece település
A település lakói érdeklődően figyelték az előadást. Fotó: Varga Gábor hivatalos oldala

A rendezvényen részt vett Varga Gábor országgyűlési képviselő is, aki közösségi oldalán a következőket írta: – A háború és az azt követő időszak egyáltalán nem volt könnyű, sem a település, sem az ország számára, de lehetőségeikhez mérten gyarapították a községet. A visszatekintés is rendre megerősít bennünket, hogy mennyire tiszteletre méltó, szorgalmas és kitartó emberek is voltak felmenőink. A legkevesebb amit tehetünk, hogy mindennapjainkban úgy próbálunk munkálkodni, hogy az majd az unokáink megbecsülését is kivívja, amikor ők tekintenek vissza erre az időszakra. –

Szabó László, az előadó! Fotó: Varga Gábor hivatalos oldala

A Cecei Általános Iskolában megtartott rendezvényt kimondottan nagy érdeklődés követe, és zsúfolásig megtelt az alkalomra kijelölt helyszín látogatókkal.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában