2025.02.15. 20:16
Fehérvári Versünnep, átélt előadásokkal
Ismét tizenkét középiskolás fiatal jutott tovább a XV. Fehérvári Versünnep elődöntőjén, amelyet szombaton tíz órától rendeztek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

A XV. Fehérvári Versünnep döntősei: Aladics Eszter, Szabó Gergő, Szücs Boglárka, Nacsák Levente, Borbély Bálint István, Kulkov Szonja, Vagyon Réka, Borbély Levente Miklós, Barasevich János Pál, Magony Péter, Schneider-Zaj Ákos. (Kaposi Réka hiányzik a képről)
Fotó: Simon Erika
Ha közeledik a tavasz, akkor ez a székesfehérvári középiskolákba járó versmondó fiataloknak azt is jelenti, hogy hamarosan indul a Fehérvár Médiacentrum által tizenöt éve elindított szavalóverseny. Az érdeklődés egyre nagyobb: idén végül közel negyven diák lépett színpadra (többen megbetegedtek) – tudtuk meg az esemény egyik moderátorától, Látrányi Viktóriától, a Fehérvár Médiacentrum vezető munkatársától. A másik moderátor, Keller János színművész Weöres Sándor gondolataival hívta fel a figyelmet arra, mit is jelent a költészet. A zsűri bemutatása – az elnök ismét a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész Kubik Anna volt, mellette az egyik fővédnök, a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében Jakubek Tiborné, a helyszínt adó művelődési ház igazgatója, Bobory Zoltán költő, előadóművész, valamint a Fehérvár Médiacentrum Penna Regia-díjas újságírója, szerkesztő-riportere, Vakler Lajos értékelt – után meg is kezdődött a versengés. (Azóta tudható, hogy Závodszky Noémi színművész ugyancsak betegség miatt nem tudta vállalni a zsűrizést).
Már a nyitány erős volt: Kaposi Réka egy ízig-vérig kortárs verset mondott Tóth Krisztina költőtől, „Idő, idő, idő” címmel. A kezdés lényegében meghatározta a teljes verseny színvonalát, a zsűri és az egymásnak drukkoló fiatalokkal teli közönség jobbnál jobb szavalatok szem-és fültanúja lehetett. A versfolyam egész délelőtt hömpölygött, olyan klasszikus és kortárs szerzők műveit „partra vetve”, mint például József Attila (tőle választottak a legtöbben verset), Reményik Sándor, Csoóri Sándor, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Szabó T. Anna vagy Reviczky Krisztina. A fiatalok üdén, néhol meglepően éretten, határozottan, ha kellett, a vershez illően szórakoztatóan, ironikusan adták elő az általuk (esetleg felkészítőjük, tanáruk által javasolt) verseket.

Fotó: ÖKK / Simon Erika
A zsűri is élvezte az előadásokat, és az idő előrehaladtával – ahogyan annak Bobory Zoltán hangot is adott – érzékelték, hogy egyre nehezebb dolguk lesz a döntés perceiben. A produkciókat néhány szóban értékelték az előadásmódra vagy a versválasztásra vonatkozó tanácsokkal, dicsérő szavakkal, rámutatva, hol lehet még javítani. „Átélt előadás volt, nincs mit hozzátenni” (Kubik Anna); „Szép előadás, a szemeddel is elmondtad a verset” (Vakler Lajos); „Érezhetően szívhez szóló volt a szavalat” (Bobory Zoltán) – ilyen és hasonló vélemények hangzottak el, Jakubek Tiborné azt is kifejezte, mekkora öröm, hogy sok iskolából jelentkeztek. Ezáltal ugyanis nagyon változatos, színes volt a fiatalok szereplése, ez a színesség pedig szívmelengető.
A kora délutánig tartó versengés végén a másik fővédnök, a székesfehérvári önkormányzat nevében Mészáros Attila alpolgármester mondott köszönetet a szavalatokért, valamint a kollégák és a pedagógusok munkájáért. Ezután oklevelet adott át a résztvevőknek. Zárásképpen kihirdették a tizenkét döntőst is: Kulkov Szonja (Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda), Vagyon Réka (Ciszterci Szent István Gimnázium), Borbély Levente Miklós (Ciszterci), Borbély Bálint István (Szent Imre), Szücs Boglárka (Szent Imre), Nacsák Levente (Ciszterci), Barasevich János Pál (Ciszterci), Magony Péter (Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola), Kaposi Réka (Ciszterci), Schneider-Zaj Ákos (Vasvári Pál Gimnázium), Szabó Gergő (Szent Imre), Aladics Eszter (Kodolányi János Gimnázium).
Ők egy mentorprogramban vesznek részt, amelyben a Vörösmarty Színház színművészei készítik fel őket az április 12-ei döntőre.