Mese töltötte be a település könyvtárát, de a gyermekek szívét és lelkét is (Videó)

Mesékre éhes gyereksereg hada érkezett délelőtt a sárbogárdi Madarász József könyvtárba, ahol Csernyik Szende Székely mesemondó volt a vendég, az Országos Könyvtári Napok keretében. Rövid időnk volt beszélgetni, de ezalatt is érezhető volt, Szende maga a mese. Ahogy ő mondja magáról: – Székelyföldön egy kedves kis városkában, Sepsiszentgyörgyön láttam meg a napvilágot. Művészeti Líceumban oskoláztam, képzőművészeti ágazaton. Mindaddig, amíg az érettséginek nevezett létra fokát megmásztam, addig gyönyörű tájakat barangoltam be gyermekded lényemmel. Nagymamám és nagytatám falujában, Dálnokban töltöttem a nyarakat, teleket ahol színeset bugyborékol a rét, s a forrásvíz oly finoman fortyog ki a földből, ahol a széna feszt ropogós és jó szagú, s a medve a kert bütüjét ledőjtögette volt perpenceszilváért.

Nem csak mesél, de bábozik is, és a bábokat nem a kezével hanem a lábával mozgatja Szende, amitől még különlegesebb a műsora. – Így van velem ez, nemcsak a szájam jár, hanem a lábam is, mert az én csóré lábacskámat megcsípte a csihány, s azóta es vakarózik, s addig-addig, míg mára felhúztam a bábukat lábaimra Mókára és Tréfára, hogy ne viszkessenek annyira, hanem járják el a székelynép jóízű mesécskéit. S ha nem es pityókát mesélek, akkor murkot aprítok lapítón, s ha nem es hiszitek el, a cseszle csípjen meg benneteket! – meséli a mesélő! És miért fontos, hogy a gyerekek minél több mesét hallgassanak? Mert aki hisz a mesékben, hisz az élő szóban, a kincsben, a mese teremtő erejében. Mert a mese-szó a nép összetartó íze, lelke.