Író-olvasó találkozó

2024.10.14. 09:00

Kollár Betti a Kosársuli megírásáról is mesélt a könyvtárban

A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtárban hosszú sorban várakoztak a fiatalok arra, hogy a beszélgetés után dedikáltathassanak Kollár Bettivel, a hazai ifjúsági irodalom egyik népszerű szerzőjével.

Kollár Betti természetesen dedikálta is könyveit az író-olvasó találkozón

Forrás: Vörösmarty Mihály Könyvtár

Az író a minap volt vendége a könyvtár Gyermekrészlegének, ahol a dedikálást megelőző beszélgetésen kiderült: először jár Székesfehérváron író-olvasó találkozón.

Betti először arról a tíz évről mesélt, amikor szenvedélyévé vált a kosárlabdázás, amit egy komoly sérülés miatt kellett abbahagynia. Ezután, tinédzserként kezdett rendszeresen blogot írni, és hamarosan felismerte, hogy az írás az új szenvedélye. Rövidebb romantikus történeteket osztott meg, majd ezekből állt össze később az első sikeres könyve, „A vonzás törvénye”, amely mára már négykötetes sorozat lett. A kosarazás és a középiskolás évek alatt szerzett élményei ihlették a második, „Kosársuli” című sorozatot, amelyből hamarosan napvilágot lát a harmadik rész.

Betti szociológus diplomát szerzett, de jelenleg csak írással foglalkozik.

A találkozón a „Kosársuli” első részéről volt szó bővebben, a beszélgetés végén pedig a szerző nem győzte dedikálni a fiatal olvasóközönség által hozott könyveit. Volt, aki még egy kosárlabdát is aláíratott vele, és rajzot adott át ajándékba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában