2024.09.25. 12:49
A film, amely kiverte a biztosítékot a történészeknél
Aki kíváncsi arra, hogy ki is volt valójában Bonaparte Napóleon, miért maradt fenn a neve, s miért örvend a franciák körében köztiszteletnek még ma is, semmiképp se az új, Ridley Scott által rendezett Napóleon című filmből próbálja meg bővíteni a témához kapcsolódó ismereteit, ugyanis az alkotás hemzseg a történelmi tévedésektől – mondja Hahner Péter történész, a Rubicon Intézet főigazgatója, akivel a Feol Podcast vendégeként beszélgettem az igazi Napóleonról.
Hahner Péter
Fotó: Fehér Gábor / FMH
Alapszabály, hogy nem filmekből szerzett információkkal gyarapítjuk ismereteink körét, hacsak nem dokumentumfilmről van szó. Ridley Scott új filmje, amely Napóleon életének azon időszakát hivatott bemutatni, amely naggyá tette alakját és kitörölhetetlen nyomot hagyott nemcsak a francia, hanem az egyetemes történelemben is. Úgy tűnik azonban, hogy a film szerepet tévesztett, mert bár kasszasikernek szánták, a jelenlegi nézettségi adatok és vélemények azt mutatják, nem aratott töretlen sikert a nézők között. Míg a francia történészek szóhoz sem jutnak a látottak után, a film nem ragadta magával azokat sem, akik nem képzett bölcsészek, vagy éppen annak idején elkalandozott a figyelmük történelemórán. A Napóleon című film tele van történelmi tévedésekkel – mondja Hahner Péter történész, akit a film megjelenése óta számtalan helyre hívnak, hogy előadást tartson Napóleonról, hiszen a francia forradalom időszakának elismert kutatója és szakértője.
Nemes ez a törekvés, hiszen úgy tűnik, vannak törekvések arra, hogy a film okozta csorbát kiköszörüljék. Nyilvánvalóan ez esetben mások után kell takarítani és helyretenni azt a számtalan pontatlan, vagy éppen teljesen téves információt, amelyet a film közöl a nézőkkel. Jóllehet, nem csak a helyes történelmi ismeretek fontosságát viselik szívükön azok, akik szót emeltek a film ellen. Hahner Péter úgy látja, hogy a kép, amelyet a film fest Napóleonról, meglehetősen torzított és teljesen szakmaiatlan. – Beszéltem olyan barátaimmal, akiknek nincsenek mélyreható történelmi ismereteik, s mind azt mondták, hogy unták és érdektelennek tartották a filmet. Nem tudták, miért fontos ez az ember számukra. A filmben minden fel van fokozva, minden durvább, mint amilyen a valóságban volt. Például az austerlitzi csatában az egész orosz hadsereg rámegy egy tó jegére, amelyet Napóleon bombázni kezd. Persze az orosz hadsereg nem tudta, hogy ott egy tó van, térképük nem volt, az egész hadsereg véres, letépett végtagokkal zúdul bele a jeges vízbe. Valójában annyi történt, hogy egy halastavon mentek át, ahol a víz hasig ért. Másnap nagyjából két hallottat találtak ott. A film ehhez képest egy egész hadsereg drámai pusztulását mutatja be – mondja a történész, aki szerint ennél súlyosabb tévedéseket is tartalmaz a film. Ilyen például az egyiptomi piramisok bombázása, vagy a távcsöves puska használata, hovatovább a Napóleon és felesége közti viszony ábrázolása. Ez utóbbi egyesek szerint az ízléstelenség határát súrolja, a császár-hadvezér és feleségének kapcsolatát túlzóan ábrázolja a film, valamint indokolatlan az ehhez fűződő szexualitás megjelenítése is.
Napóleon élete, a film által bemutatott méltatlan részleteknél, sokkal érdekesebb, s mint azt jól tudjuk, a valóság a fikciónál is lebilincselőbb. Napóleon hírnevét elsősorban katonai hódításainak és nagyra törő államférfiúi mivoltának köszönheti, de emellett uralkodása belpolitikai tekintetben is jelentős és máig ható folyamatokat indított el, melyekkel megteremtette és lerakta a modern Franciaország alapjait. Minderről és és arról, hogy milyen is volt az a Napóleon, akin végül eluralkodott a megalománia, és akinek nevéhez legalább annyi kevésbé üdvös cselekedet fűződik, mint amennyi jó, még többet megtudhatnak a Hahner Péterrel készült podcast beszélgetésünkből, amelyben a történész azt is elárulja, hogy van azért olyan film Napóleonról, amelynek megtekintését ő is ajánlja.
Feol podcast
- Búcsút inthetünk a méznek?
- FEOL Podcast: Vendégeink a Miklósi Borkedvelők Egyesületének tagjai
- Feol Podcast: Vendégünk Görög Viktória, a Katonai Emlékpark Pákozd ügyvezetője
- Feol Podcast: Vendégünk Domjánné Dodonka Zita igazgatónő
- Feol Podcast: Vendégünk Csete Gábor, a Sóstó Vadvédelmi Központ vezetője