Gaál János bútorfestő állít ki Székesfehérváron

A 18–19. században még szép hagyománya volt a bútorfestésnek, amely nagy szakértelmet és odafigyelést kívánt. A háztartás bútorait a bútorkészítő műhelyek megjelenése előtt a család férfi tagjai készítették, majd az elkészült remeket kifestették. A bútorfestés hagyománya fennmaradt a műhelyek megjelenése után is, a festésük motívumkincse pedig még sokszínűbbé vált. A bútorfestés nem azt jelentette akkoriban, mint napjainkban: a bútorokat nem kenték le egy színnel, bevégezve ezzel a munkát, hanem minden tájegységnek saját színvilága, motívumkincse, szigorú szabályrendszere volt.

A szakma mára azonban gyakorlatilag eltűnt. Bútorfestéssel ma már csak az emberek két csoportja foglalkozik: azok, akik otthon hobbiból kifestik a bútoraikat, és azok, akik a bútorfestés igazi művészeivé váltak. Az iparművészek munkái még őrzik a magyar népi díszítőművészet egykori gyöngyszemeit, motívum- és formakincsét. A székesfehérváriak abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy most lehetőségük nyílik egy, a Népművészet Mestere címet magáénak tudó bútorfestő munkáit megcsodálni.

Gaál János múzeumi főrestaurátornak és bútorfestőnek Emlékvagyonunk végtelen címmel nyílik tárlata augusztus 10-én, szombaton, 16:00 órakor a Szent István  Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában. Gaál János restaurátor Népi Iparművész, a Népművészet Mestere, hitvallása pedig az, hogy mindannyiunk kötelessége a maga helyén tehetsége és lehetősége szerint a jövőt építeni, hazánkért és nemzetünkért cselekedni.

Diplomamunkájának témája a kalotaszegi Kispetri református templom két festett mennyezetkazettájának restaurálása volt. Munkássága fél évszázada alatt fölelevenítette a templomi mennyezetfestés több száz éves hagyományát. Alkotásai szinte az egész Kárpát-medencében láthatóak: templomokban, iskolákban, magánlakásokban és házak belső tereiben egyaránt megtalálhatóak munkái.