2024.06.26. 17:11
Elhunyt a Vörösmarty Színház tánckarának egykori vezetője
A szomorú hírt közösségi felületén osztotta meg a székesfehérvári teátrum.

Gyászol a Vörösmarty Színház társulata
Forrás: Shutterstock
Elhunyt a Vörösmarty Színház tánckarának egykori vezetője, Túróczi Tamás – adta hírül a teátrum.
– Túróczi Tamás Dunaújvárosban kezdte tánc karrierjét, majd a Honvéd Táncegyüttes szólótáncosa volt, onnan hívta Székesfehérvárra az akkori igazgató, Péterffy Attila. 1998-tól 2003-ig volt a Vörösmarty Színház tánckarának vezetője, több kisebb szerepben is láthatta a közönség a színpadon. Olyan előadásokban szerepelt, mint például a Holdbéli csónakos, a Diótörő és az Egérkirály, az Anconai szerelmesek, vagy a III. Richárd. Létfontosságú eleme volt a fehérvári tánc és színjátszás életének – emlékezik közösségi felületén a fehérvári teátrum.

Forrás: Vörösmarty Színház Facebook oldala
