Frissen Fejérből

2023.05.04. 08:44

Szabó Adrienn és Szabó Balázs a tanításban teljesedik ki

A székesfehérvári Aranybulla Könyvtárban két elhivatott zenepedagógus, egyben tudománnyal foglalkozó ember volt a vendég az Aranyat érő beszélgetések című sorozat májusi alkalmán.

FMH

Szabó Balázs és testvére, Szabó Adrienn (középen) szívesen mesélt elhivatottságáról a tanítás iránt

Forrás: Aranybulla Könyvtár

Szabó Adrienn és Szabó Balázs testvérek. Hegedűtanár édesanyjuknak, valamint zenei érdeklődésű édesapjuknak - aki egyébként vegyész - köszönhetően otthon adott volt számukra a zenés környezet. Tanulmányaikat is ebben az irányban kezdték meg a székesfehérvári Állami Zeneiskolában (mai nevén Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI), majd mindketten a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában tanultak tovább, és mindkettejük választott hangszere a hegedű lett. Igaz, Adrienn a szolfézs miatt sokáig zongorázott is. Ő egy ideig vívódott a vegyészet és a zenei pálya között, ám végül - bátyja hatására is - utóbbi került fölénybe. 

A testvérek - akik között öt és fél év a korkülönbség - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztek diplomákat. Adrienn szolfézstanár/zeneelmélet-tanár/karvezető, valamint hegedűtanár, majd ének-zenetanár/zeneelmélet-tanár/karvezető szakon diplomázott.

Balázs, - aki több mint húsz éve ír zenekritikákat a Fejér Megyei Hírlapba -  először hegedűtanár és hegedű kamaraművész, majd muzikológus és zeneirodalom-tanári diplomát szerzett, később doktori címet nyert a zenetudományok terén. A testvérek együtt oktatnak a Hermann Zeneiskolában, ám most már a  győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán is, ahol Balázs 2002-ben, Adrienn 2021-ben kezdte meg oktatói pályáját.
S ugyan elsősorban a tanításban teljesednek ki, mindketten alkotnak is a tudományos élet terén, méghozzá zeneelméleti, zenetörténeti jellegű szövegek írásával. Valamint Balázs vezeti a diákokból álló Musica Bella Vonószenekart, Adrienn elnöke az Ars Musica Zenebarátok Egyesületének és vezeti az Ars Musica Kórust. 

Számos egyéb feladatuk és vállalásuk van még, ám ezeket most nem soroljuk. Az esten életük szinte minden színteréről szó esett a tanítástól kezdve a kutatásig a házigazda, Bokros Judit újságíró kérdései nyomán - és kiderült, hogy rendkívül ehivatott, művelt, ugyanakkor teljesen megközelíthető, közvetlen, a diákokért élő és tevékenykedő emberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában