Frissen Fejérből

2023.05.21. 14:30

Garaczi László először írt az őt közvetlenül körülvevő valóságról

Garaczi László író, költő legújabb Weszteg című könyvét mutatták be a minap a székesfehérvári Új Magyar Képtárban.

Bokros Judit

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A Szent István Király Múzeum Megyeház utcai kiállítóhelye sokszor adott már otthont irodalmi estnek, s a sorozat mostantól, a téli „vesztegzár” után újranyitott képtárban folytatódhat – tudtuk meg Izinger Katalin művészettörténésztől, aki a közönséget köszöntötte. Megerősítette ezt Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságának elnöke, a beszélgetés moderátora is, aki mindjárt az új regényről kérdezte Garaczit. Megtudhattuk, hogy a Covid két éve lényegében az új könyv írásával telt, és ez volt az első olyan eset, hogy az író jelen idejű történésre reagált. Egyébként jellemzően nem az aktuális eseményekhez, társadalmi helyzethez kötődő szövegeket ír, már csak azért sem, mert az írás számára eltávolodást jelent a valóságtól. Márpedig ha a valóságról ír, akkor a munka után sem tud egészen kikapcsolni, és ez bizony a Weszteg írásának idején időnként éreztette a hatását – tudtuk meg tőle.

Lényegében a privát élete és a munkája is a koronavírus-járvány körül forgott, ami óhatatlanul is okozott feszült pillanatokat. Az intézkedések egyik legfájóbb része a lezárás volt, vagyis az, hogy nem mehetett kedvenc helyeire (például a Széchenyi fürdőbe, ahová „vizes” alkat lévén nagyon szeret járni), hogy távolságot kellett tartania még pingpongozás közben is. Csak a Városliget volt biztos hely, oda tudott kimenni, ha a szabadba vágyott. Mindez, valamint az, hogy tulajdonképpen mindenki veszélyeztetett helyzetben volt, nagy hatást tett rá, ezért is kezdett foglalkozni a témával regény szinten. A munka során figyelte egyrészt a hazai híreket, majd amikor kezdtek egyre kevésbé megbízhatóvá válni a hivatalos források, akkor a külföldi sajtót olvasta, hallgatta. Mindeközben megpróbálta a maga és családja stratégiáját kialakítani a járvánnyal szemben.

A Weszteg megírásához nagyon sokat jegyzetelt. Kiderült, hogy körülbelül kétszer olyan hosszú volt az eredeti szöveg, mint a megjelent változat. Erősen húzott tehát, ám a kimaradó részeket sem törölte, hanem azokat külön mappákba mentette, hogy esetleg fel tudja használni egy-egy későbbi íráshoz. Ez a módszer bevált nála – árulta el némi műhelytitkot.

Az új regény három napot fog át, és három hangra íródott: a fő szál egy férfi és egy nő már leszálló ágban lévő párkapcsolata. A harmadik hang maga a narrátor, akinek alapvetően semmilyen viszonya sincs a többiekhez. Garaczi nem dokumentumregényt akart írni, inkább arra volt kíváncsi, hogyan csapódik le a járványhelyzet az emberekben, miként alakulnak a sorsok, viszonyok. Nem karanténregényről van szó, ugyanakkor hozzátette: ha nincs a pandémia, akkor ez a könyv valószínűleg nem született volna meg.

Az est során Garaczi László két részletet olvasott fel a Wesztegből. A szöveg hallhatóan fanyar, realisztikus motívumokra építkező, olyan helyzeteket rögzít, amelyek sokunkat érintettek.

Végül az is kiderült: jelenleg a Mohács remix című könyvön dolgozik, amely a közeljövőben játszódik és Magyarország, valamint India a fő helyszíne. Ezt is régebben kezdte írni, akárcsak azt a szöveget, amelyet kedvesével, Nagy Ildikó Noémivel közösen jegyez, és egy családregény lesz belőle.

Közönségkérdésre az író arról is beszélt, milyen megtiszteltetés számára, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tavaly a tagjává választotta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában