Az első időszakban hétvégente várja a látogatókat

2023.03.01. 12:00

Hamarosan nyit a kápolnásnyéki Vörösmarty Emlékház - ezzel várják a látogatókat!

Hamarosan újra nyit Kápolnásnyéken a Vörösmarty Emlékház. Az első időszakban hétvégente várja a látogatókat Vörösmarty egykori lakóháza.

S. Töttő Rita

Fotó: FMH-Archív (PT)

Újdonságokkal, reformkori sétákkal, pedagógiai programokkal várja a látogatókat március 18-ától az ország egyik legjelentősebb Vörösmarty-emlékhelye. A 2020-ban megújult kápolnásnyéki Vörösmarty Emlékház, s mellette a Liszt Művészház is látogathatóvá válik tavasztól. A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola közleménye szerint április 15-ig hétvégente, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között látogatható az épület és park is. A következő időszakra vonatkozóan már számos iskolai csoport érkezését előjegyezték: a tervek szerint 1500 fiatal, 34 csoport érkezik idén az emlékhelyre – köztük felvidéki és erdélyi iskolák diákjai is. A látogatók a Petőfi-emlékév keretében és a Lázár Ervin Program helyszíneként is szemügyre vehetik a kulturális helyszínt.

Mindemellett az idei év izgalmas tervei közé tartozik az a különleges reformkori séta, melynek során a résztvevők végigjárhatják az 1800-as évek elején épült, 2020-ban megújult épületet, felfedezhetik a tárlat interaktív elemeit s az épületet körülvevő parkot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában