Petőfi Sándor

2023.02.25. 15:00

Utazás Petőfi Sándor körül - műhelyfoglalkozás Kápolnásnyéken

Egy egész délelőtt fog szólni kizárólag Petőfi Sándorról a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban március 2-án. Gondolatok, vándorkiállítás, egyetemi docens előadása és persze izgalmas kvízjáték színesíti a fiataloknak szóló programot.

S. Töttő Rita

A Petőfi Sándorról szóló vándorkiállítás már megnyílt a Halász-kastélynál a napokban – erről is szó lesz a műhelyfoglalkozáson

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

Ingyenes, de regisztrációhoz kötött műhelyfoglalkozást szervez a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban március 2-án 9 órától a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola. Így tehát iskolák, osztályok, fiatalok érdeklődésére számítanak a Petőfi 200 Emlékév keretében megrendezett eseményre, melyet Rodics Eszter, a Népfőiskola elnökasszonya nyit, meg. Ezt követően Vaderna Gábor, az ELTE habilitált egyetemi docense tart előadást a lánglelkű költőről, majd pedig kalandos kvízjátékra hívják a résztvevőket. A szervezők szerint lesz benne mozgás, kutatás – a végén pedig jutalom. A buli sem marad el, az esemény végén ugyanis fellép a Tükrös zenekar, amely Petőfi Sándor folklorizálódott verseinek népzenegyűjteményéből hoz ízelítőt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában