Kiállítás

2023.02.02. 16:46

Testközelben a „Régimódi történet” gyönyörű jelmezei

Az 1800-as évek végére és az 1900-as évek elejére repít vissza a „Régimódi történet” című kiállítás, amely még szombatig látható a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban (SZKKK).

Bokros Judit

Az elegáns ruhák, a bútorok egy letűnt korszakot idéznek

Fotó: Bokros Judit

A Szabó Magda-rajongóknak szinte kötelező, a szép ruhák, a nosztalgia kedvelőinek pedig ajánlott megtekinteni a január 22-ei magyar kultúra napja alkalmából nyílt tárlatot, hiszen szemet gyönyörködtető kosztümök is helyet kaptak a közösségi tér kiállítóterében. 
A Vörösmarty Színház még 2018-ban vitte színre Szabó Magda „Régimódi történet” című családregényét Tasnádi Csaba rendezésében. A darabban látott korhű ruhák és bútorok egy részéből rendezték be a kiállítást, amelyen Szabó Magda-szövegeket is olvashatunk. 
A mai napig népszerű, Kossuth-díjas író arról is vall például, hogyan jutott el odáig, hogy a számára kezdetben elképzelhetetlen témát, édesanyja, Jablonczay Lenke és a család történetét megírja. A „Régimódi történet” Szabó Magda egyik legnépszerűbb könyve, amelyből film is készült. A Vörösmarty Színház előadásában pedig Varga Mária, Ballér Bianka, Kuna Károly, Lábodi Ádám, Varga Lili és Kerkay Rita játszották a főbb szerepeket. 
A tárlaton látott csipkés, redőzött ruhák, elegáns kalapok egy letűnt korszakot idéznek, amelybe az író regényén, a család történetén keresztül tudunk mélyebben elmerülni. A jelmezterveken pedig azt is követhetjük, hogy milyen pontos elképzelések alapján, színenként, jelenetenként készültek el az öltözékek. A régimódi babakocsi, a bútorok jól illenek a ruhákhoz és a kiállítási térhez, amelyben néhány előadásfotó is helyet kapott.
Akik látták az előadást, azoknak most az is többlet élményt jelenthet, hogy testközelből csodálhatják meg a jelmezeket.
A kiállítás február 4-ig, szombatig tart nyitva.

Fotós: Bokros Judit

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában