Országos Kamarazenei Verseny

2023.02.24. 16:30

Székesfehérváron versenyeznek az ifjú kamarazenészek

Tizedik alkalommal kezdődött meg pénteken a háromnapos Országos Kamarazenei Verseny, ám először adott helyet a megmérettetésnek Székesfehérvár, azon belül is a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI. A házigazda intézményben 38 kamaracsoport verseng a zsűri kegyeiért.

S. Töttő Rita

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium dísztermébe érkezhettek pénteken délután a X. Országos Kamarazenei Versenyen induló duók, triók, kvartettek és kvintettek, hogy az ünnepélyes megnyitót követően megmutathassák tudásukat. A fiatal zenészeket rangos zsűri hallgatja a megmérettetésen: az elnök Tóth Péter zeneszerző, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánhelyettese, a zsűri tagjai pedig Fülei Balázs zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene tanszékének vezető egyetemi docense, illetve Arnóth Balázs, a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének egyetemi docense, zenetanár.

- A zene varázslatos művészet, amely képes összekötni az embereket, elválasztva a nyelvi és kulturális határokat. A kamarazene pedig különösen kivételes, mert nem csak egy zenész, hanem egy együttes munkáját mutatja be. Az, hogy a zeneművészeti szakgimnáziumok diákjai kamarazenét játszanak, rámutat arra, hogy a zenetanulásuk során már fontosnak tartják a zenei közösségben való munkát és a kamarazenei előadások kihívásait is- fogalmazott köszöntőjében Király István, az iskola igazgatója.

Tóth Péter, a zsűri elnöke hozzátette: ismét felnőtt egy generáció, amely a zenének szenteli életét és most eljött ide, hogy bemutassa a tudását.

- Mi ezt nem egy versenynek fogjuk fel, hanem apró, rövid koncertek sorozatának – szögezte le az elnök, aki ugyanezt kérte a fellépőktől is: ne a versenyzésre koncentráljanak, hanem a zeneszerzői szándék és a saját gondolataik megmutatására. – Ha ez így lesz, akkor a következő három nap szép és tartalmas lesz.

Fotós: Nagy Norbert / FMH

Lehrner Zsolt alpolgármester pedig a város nevében köszöntötte a versenyen résztvevőket:

- Székesfehérvár számára fontos, hogy széles társadalmi bázison nyugvó kulturális életet tudjon biztosítani az itt élő és itt dolgozó polgárainak, az itt tanuló diákoknak és az idelátogató belföldi és külföldi vendégeknek. „Legyen a zene mindenkié!” - vallotta Kodály Zoltán. És valóban, nekünk, befogadó közegként is a mindennapi életünk része a zene. Legyen az bármilyen korból, stílusból, ritmusból vagy dallamból adódó. Akik művelik a zenét, azoknak a tehetséges és szorgalmas, kitartó fiataloknak akár meg is nyílhatnak a kapuk, hogy idővel értékes gyakornokai majd tagjai lehessenek például az Alba Regia Szimfonikus Zenekarnak, amely Székesfehérvár zenei életének legmeghatározóbb előadó művészeti intézménye, társulata. Mint a vendéglátó város egyik vezetőjeként, kívánom, hogy a mind a felkészítő pedagógusok, mind a diákok érezzék jól magukat a Koronázó városban és szabadidejükben fedezzék fel a belvárosunk rejtett kincseit.

A február 26-ig tartó versenyre az ország tíz zeneművészeti szakgimnáziumából érkezett Székesfehérvárra 38 kamaracsoport. A három fehérvári versenyző mellett érkeztek Győrből, Debrecenből, Miskolcról, Szegedről, Szombathelyről, Vácról és Budapestről is zenészek.

Fotós: Nagy Norbert / FMH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában