Kicsiknek és nagyoknak

2023.01.15. 21:00

Szilágysági táncokkal indították az évet a Táncházban (galéria)

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, este pedig táncházi mulatság kifulladásig. Az egész családot szórakoztató programsorozat első foglalkozását tartották a Táncházban szombaton este.

Hajdú Marianna

A táncház programja az egész család számára kínál kikapcsolódást

Fotó: Kricskovics Antal

Az Alba Regia Táncegyüttes 1974 óta, megállás nélkül rendezi a táncházat. Tapasztalatuk szerint a havi rendszerességgel megtartott, komplex táncházi program nagyon hatékonyan működik. Mára már céljuk az lett, hogy minél szélesebb körben tudják a néptáncokat bemutatni és megszerettetni az utca emberével.

A táncokkal ismerkedőket az Alba Regia Tánccsoport ifjúsági csoportjának tagja, Németh Gergő segíti minden alkalommal
Fotós: Kricskovics Antal

Régen a táncosoknak biztosított szórakozási lehetőséget a kéthetente megrendezett táncházi szórakozás, de az Alba Regia Táncegyüttes szerette volna ezt a lehetőséget mindenki és minden korosztály felé megnyitni. Már több mint 15 éve, amióta Majoros Andor a szervezője, mindig kézműves foglalkozással kezdenek ezen alkalmakkor.

Szombaton délután a kicsik újévi könyvjelzőket gyártottak, amiben Pintérné Markovich Marcella volt a segítségükre. 18.00 órától népi gyermekjátszón vehettek részt egy egész órán át, ahol Bókáné Zemancsek Edit vezetésével Újesztendő, vígságszerző címmel, az új évhez kapcsolódó mondókákat, táncokat, énekeket, játékokat és szokásokat elevenítettek fel.

A gyerekek népi gyermekjátszón vettek részt, ahol Bókáné Zemancsek Edit vezetésével Újesztendő, vígságszerző címmel, az új évhez kapcsolódó játékokat és szokásokat elevenítettek fel

Az egész estés programhoz a Galiba zenekar szolgáltatja a talpalávalót. A zenekar egy kis pihenést követően már a nagyobbaknak muzsikált.

Az egész estés programhoz a Galiba zenekar szolgáltatja a talpalávalót
Fotós: Kricskovics Antal

Az esti táncház házigazdája tavaly szeptemberétől már az Alba Regia Táncegyüttes ifjúsági csoportjának egyik tehetséges és elkötelezett tagja, Németh Gergő, aki végig segíti a kezdő táncosokat minden alkalommal.

A kezdők mellett természetesen a gyakorlott párok is részt vesznek a szórakozásban, miközben az első lépéseiket próbálgatók fejleszthetik tudásukat. A havi rendszerességgel megtartott táncházi összejövetelek öt alkalma alatt májusig a Szilágysági táncokat lehet elsajátítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában