Előadás

2022.12.07. 10:00

Vastapssal zárult a beregszászi társulat fehérvári előadása

Az orosz-ukrán háború kitörése óta második alkalommal játszott Székesfehérváron a beregszászi színi társulat. A kárpátaljai művészek a Tóték után ezúttal A helység kalapácsát hozták el a megyeszékhelyre.

Héjj Vivien

A háború kitörése óta másodszor játszott Fehérváron a beregszászi társulat

Fotó: Kiss László

Rendhagyó előadás érkezett Székesfehérvárra: a Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkcióját láthatta a Vörösmarty Színház közönsége. A korábban többek között Seregélyesen is bemutatott, Vidnyánszky Attila rendezte A helység kalapácsa a megyeszékhely közönségét is lenyűgözte, az előadás vastapssal zárult.
A koprodukció egy kilenc hétig tartó próbafolyamat eredményeként jött létre. Az előadást már az ország számos pontján, Pécsett és a fővárosban is játszották. Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője korábban úgy fogalmazott, a beregszászi társulatot befogadta a Nemzeti Színház és az egész magyar színházi szakma.

Az előadás után Szikora János színházigazgató (j) köszöntötte a társulatot
Fotós: Kiss László

– Mi töretlenül, az otthoni helyzet ellenére is igyekszünk újat alkotni. Egyre nehezebb dolgunk van, az állandó légiriadók, a fűtési nehézségek, az áramellátás akadozása, és a bizonytalanság is nehezíti az állandó összpontosítást, de igyekszünk a művészet erejébe kapaszkodva új dolgokat létrehozni. – mondta az előadás kapcsán Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója.
A Fehérváron emelt jegyárral futott előadás teljes bevételét a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház művészei számára ajánlották fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában