Az idén 130 éve működő Alba Regia Vegyeskaré az elismerés

2022.10.02. 19:33

Fricsay-díjátadó a zene ünnepén

Nem volt hiány megható, a közönséget is éneklésre ösztönző pillanatokból a zenei világnap alkalmából rendezett székesfehérvári ünnepségen, amelyet a jeles napon, október 1-én, szombaton este tartottak.

Bokros Judit

A Fricsay-díjas Alba Regia Vegyeskar elnöke, Hegedüs Andrea, Varga Koppány, a kar tagja és Kneifel Imre, a kar vezetője

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

A Gáz utcai sportcsarnok újra megtelt a város zenei életében rendszeresen szereplő kórusokkal, zenészekkel, együttesekkel, illetve a lelkes hozzátartozókkal. A zene világnapja alkalmából szervezett hagyományos gálán az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fanfárja köszöntötte a közönséget, majd – ugyancsak a zenekar előadásában – Kodály Zoltán Háry János című daljátékából hallhattuk az Intermezzót. Ezt követte a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI 3. és 4. osztályosainak produkciója, egy gyermekjátékdal sorozat Kodály Zoltántól. Ilyen felvezetés után köszöntötte a megjelenteket Vargha Tamás országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes, aki a zenei világnap kapcsán fejtette ki gondolatait, emlékeztetve a legendás Mihályi Gyuláné Eszti nénire is, aki Kodály egykori tanítványa és kiváló ének-zene pedagógus volt. 

A körülbelül másfél órás műsor további részében sok-sok olyan dal, zenemű csendült fel, amelyek valóban ünnepivé tették a világnapot. A Kodály-művek mellett volt makedón népdal, zulu örömének, fuvolajáték a Hermann egykori diákjától, Verő Johannától, de még jazz is, a Hámori János Triónak köszönhetően. Az önkormányzat által adományozott Fricsay Richárd Zenei Díjat Cser-Palkovics András polgármester adta át ezúttal az Alba Regia Vegyeskarnak. A méltatásban elhangzott: a kar 2022-ben ünnepli 130 éves fennállását, Alba Regia néven 50 éve működnek, és 30 éve egyesültek az Ikarus Ifjúsági Kórussal. A kar vezetője évtizedek óta Kneifel Imre, akinek intézményvezetői munkáját külön is elismerték, hiszen idén ment nyugdíjba a Kodály Zoltán iskolából, ahol igazgató volt, a kórusokat azonban még mindig vezeti. Az elismerést hangos ováció és egy meglepetés dal követte: Kneifel Imre a csarnok közepén állva, meghatottan hallgatta, ahogyan a kórusok és a közönség neki énekelt. Az ünnepségen az Összkarban résztvevő általános és középiskolai, valamint felnőtt kórusok vezetőinek munkáját is megköszönték.

Az est szereplői voltak: az Alba Regia Szimfonikus Zenekar (az igazgató Ruff Tamás, az esten Dobszay Péter vezényelt), a Hermann László zeneiskola népzenei tanszak muzsikásai, a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar, a Hámori Jazz Trió, a Primavera Kórus (karnagy: Reiner Renáta és Szarka Andrea), az Alba Regia Vegyeskar (karnagy: Kneifel Imre), a Vox Mirabilis Kamarakórus (karnagy: Zemlényi Katica), a Fejér megyei Szent György Kórház Kórusa (karnagy: Tóka Szabolcs), az Ars Musica Kórus (karnagy: Szabó Adrienn), a Zentai Úti Általános Iskola Gyermekkara (karnagy: Csikós-Árky Brigitta), a Kossuth Lajos Általános Iskola Gyermekkara (karnagy: Molnárné Rádl Margit) és a Kicsinyek Kórusa (karnagy: Szünder Nóra), a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Legkisebbek Kórusa (karnagy: Polgár Zoltánné), Kicsinyek Kórusa (karnagy: Nyárs Annamária), Bárdos Lajos Gyermekkara (karnagy: Kneifel Imre, aki egyben az iskola vegyeskarát és az Alba Regia Vegyeskart is dirigálja), Kodály Zoltán Leánykara (karnagy: Feke Mariann), a Ciszterci Szent István Gimnázium Gyermekkar és Vegyeskar (karnagy Radics Éva), a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI Vegyeskara (karnagy: Mihály György), a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Vegyeskara és Egyneműkara (karnagy: Reiner Renáta), a Vasvári Pál Gimnázium Vegyeskara (karnagy: Tarné Szabó Magdolna).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában