Frissen Fejérből

2022.09.18. 20:00

Zarándoklat Szűz Mária tiszteletére Székesfehérváron (videó, képgaléria)

Mária-nap alkalmából idén is zarándoklatra indult a katolikus egyházközség. Az Öreghegyi Plébániától az Aszalvölgyi-árok mentén, a Túrózsáki utat érintve érkezett a menet az öreghegyi szoborhoz.

Héjj Vivien

Fotó: Nagy Norbert / FMH

– A neveknek fontos jelentése van számunkra, hiszen ha valakinek tudjuk a nevét, azt meg tudjuk szólítani, kapcsolatba tudunk kerülni vele. Mária névnapjához vagyunk egészen közel, hiszen múlt héten volt az ő névnapja. Most már mondhatjuk, hogy régi öreghegyi szokás szerint jöttünk ki újra a szoborhoz, hogy kifejezzük tiszteletünket Mária iránt. – szólt a Mária-szobor köré csoportosult jelenlévőkhöz Tornyai Gábor atya.

Voltak, akik az utolsó állomáson csatlakoztak a menethez, s még többen voltak azok, akik végigzarándokoltak az útvonalon. A gyerekek saját készítésű csokrokkal érkeztek, azokat helyezték el a szobor előtt. 

A Mária tiszteletére gyújtott gyertya a csatkai kegyhelyről érkezett, kifejezetten erre az alkalomra kapta ajándékba a plébánia.

A zarándoklat utolsó előtti állomásán, a Szent Antal-szobornál a plébános megáldotta a jelenlévő gyerekeket, míg a felnőttek kisebb cetlikre írhatták fel, mi az, amiért hálát adnak Szűz Máriának, kinek szobornál közös imával, litániával folytatódott a zarándoklat, majd a résztvevők együtt indultak vissza a plébániára. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában