Tizedes meg a többiek

2022.09.25. 13:00

“Mi még megadni sem tudjuk magunkat!”- írta anno Dobozy Imre váli író

Negyven éve már, hogy a Kossuth- és József Attila-díjas író, újságíró 64 évesen végleg letette a tollat.

Hajdú Marianna

Forrás: Illusztráció

A váli születésű író verseit a Válasz és a Pesti Hírlap is közölte, de kötetben is megjelentek. Az író írt a századvégi agrár mozgalomról, 1956 utáni időben pedig a drámai helyzetekről sajátos humorral igyekezett beszámolni.  

Szívesen nyúlt a második világháború témájához is. Ha verseit nem is mindenki ismeri, a hatvanas években született egy nagysikerű magyar mozi, aminek egyes mondatai az évtizedek alatt szállóigévé váltak. Ilyen például: “Az oroszok már a spájzban vannak!”, „Grisa, azt a jó moszkvai nénikédet” . Azt hiszem, ebből a két mondatból mindenkinek beugrott, melyik kultikussá vált filmről van szó.

A legnagyobb sikert “A tizedes meg a többiek” 1965-ben bemutatott fekete-fehér filmvígjátékévával aratta, amit Keleti Márton rendezett. Dobozy Imre Nyílt parancs című filmdrámája alapján írta meg a film forgatókönyvét Szász Péter. 

A vígjáték elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját és 1968-ban a Magyar Filmművészek Szövetsége a tizenkét legjobb magyar film közé sorolta. Magyar Művészeti Akadémia tagjai 2012-ben pedig beválasztották legjobb 53 magyar alkotás közé. Dobozy Imre 1917. október 30-án született.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában