Szétszakítva

2022.09.16. 20:53

Alkotói beszélgetés a Titkok Házában

A Szétszakítva című film rendezőjével és a főszereplőkkel beszélgetett pénteken délután Bobory Zoltán író, költő, a Vörösmarty Társaság elnöke.

Hajdú Marianna

Bubory Zoltán beszélgetett a Szétszakítva című film alkotóival, Burján Zsigmond forgatókönyvíró, rendezővel, Szamosi Mariann rendezőasszisztenssel és a főszereplőkkel: Szigethy Pannival, Balogh Mihályjal, Tűzkő Sándorral.

Forrás: Hajdú Marianna / Fejér Megyei Hírlap

Egy héttel ezelőtt, szeptember 10-én mutatták be a nagyközönségnek Burján Zsigmond új filmjét. A Szétszakítva című produkció a rendező korábbi filmjének, a Csak még egy lépést előre című alkotásnak a folytatása.

A költő a három főszereplőt, Szigethy Pannit, Balogh Mihályt, Tűzkő Sándort és a rendező asszisztens Szamosi Mariannt kérdezte, a film elkészítéséről, annak körülményeiről, élethelyzetekről, problémákról, megoldásokról, érzésekről. 

A beszélgetés során olyan érdekességek is kiderültek, mint az, hogy a forgatókönyvíró, rendező Burján Zsigmond sem filmes, sem filmrendező, sem forgatókönyvíró nem akart lenni. Aztán operatőr lett, sokat dolgozott televízióknál. Később Siklósi Gyula régész professzorral kötött nagyon jó barátságot, ennek köszönhetően indult el a történelmi mozi készítés.

A film szereplői és a rendező asszisztens is egybehangzóan mondták, hogy mind a forgatás, mind a csapatmunka, az együtt töltött idő, a kihívások ellenére is páratlanul jó volt. Balogh Mihály és Szigethy Panni is az amatőr színjátszás világából csöppent a produkcióba. Mindkét színész számára újdonság volt ez a fajta munka, de a rendező szerint pontosan az ő játékuk kellett a filmhez. Tűzkő Sándor a második részben az idősebb és a fiatalabb Sipos Gyulát alakítja. A két karakter megformálásához kellett a színész profizmusa az, hogy át tudja venni a katonatiszt minden rezdülését. Ahogyan ő fogalmazott, nagyon jól tudott együtt dolgozni Burján Zsigmonddal, a kritikái ellenére is, amit a rendező nagyon megértően és jól kezelt.

Bár még csak egy hete, hogy bemutatták a filmet, de nagyon pozitívak a visszajelzések. A remények szerint hamarosan forgalmazásra kerül az ország több mint 20 mozijában. Székesfehérváron is láthatja majd a szélesebb közönség és várhatóan a fehérvári diákok is, egy-egy tanóra keretein belül.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában