Évforduló

2022.09.28. 15:00

205 éve született sárbogárdi segédtanító

Olyan nagyságok költőtársa lehetett, mint Petőfi Sándor és Arany János.

Hajdú Marianna

Forrás: Arcanum

Tompa Mihály a költő óriásoknak nem csak a költészetben volt társa, de barátainak is nevezhette őket. 1817. szeptember 28-án Rimaszombaton született, meglehetősen szegény körülmények között. Édesanyja korai halálát követően, apja nem foglalkozott vele, így hamarosan a nagyszülők vették szárnyaik alá.

Talán ők megsejtették a kisfiúban rejtőző tehetséget. De tanítója mindenképpen, aki a helyi földesúrhoz beajánlotta a kisdiákot. A Szentimrey család vette pártfogásába és segítségükkel a sárospataki református kollégiumba került. A későbbi magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, református lelkész nem a legfényesebb anyagi körülmények között, viszont szín ötössel végezte iskoláit.

Ezek az anyagiak juttatták el 1837-ben Sárbogárdra, ahol segédtanítói állást vállalt gondjai enyhítésére. Nem maradt sokáig Fejér megyében, visszavágyott a szülőföldjére, egy évvel később visszament a kollégiumba, ahol jogot és teológiát végzett.Petőfi és Arany egyenrangú társaként emlegették. Először Petőfi hirdette, hogy ők hárman együtt képviselik a népi költészetet. De később nyilvánvalóvá vált, hogy Tompa csak a szegényebb harmadik lehet a két nagy költőbarát mellett. Versei megmutatják a költő gondolkodását a nemzetről, szabadságról és az igazmondásról.

Legsikeresebb művei “A madár, fiaihoz” és “A gólyához” című költemények. Utóbbiért névtelenül feljelentették és a kassai haditörvényszék elé állították kétszer is, ahol heteken keresztül vallatták.

Hosszú és keserves betegeskedés után halt meg Hanván, 1868. július 30-án.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában