Egerházi Attilával beszélgettünk

2022.08.16. 14:35

Kolozsvári szereplés és készülődés az új évadra a balettszínháznál

A Székesfehérvári Balett Színház társulata éppen Kolozsváron szerepel a Fantomfájdalom című előadásukkal, amelyre már új otthonukban készültek fel.

Bokros Judit

A „Fantomfájdalom” Erdélybe is eljutott

Forrás: Kőmíves András

Amint a portálunk nemrég megírta, az egykori Vörösmarty Mihály Művelődési Ház felújított, vasútközeli épülete lett a balettszínház székhelye. Egerházi Attila, a társulat igazgatója büszkén vezetett körbe az épületben, amely ezután a táncosokat szolgálja, valamint a tulajdonos Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola egy kávézót is szeretne majd kialakítani. Egerházi Attila nagyon hálás azért, hogy a VOK ideiglenes próbaterme után végre saját otthonuk lehet.

Úgy gondolja, hogy ebben az épületben minden adott a professzionális művészi munkához?

- Igen, és valóban óriási előrelépés ez a 2018-ban alakult társulat életében. Nem csupán azért, mert egy helyen vannak az irodák és a próbaterem, hanem azért is, mert végre olyan balett termet alakítottak ki, amely mind méreteiben, mind padlózatával megfelel az elvárásoknak. Ám nagyon köszönjük a Videotonnak, hogy négy évig bérelhettünk tőlük egy termet. Hálásak vagyunk továbbá mind a felújítást végző népfőiskolának, mind az épületet számunkra bérlő fenntartónknak, Székesfehérvár önkormányzatának. Köszönettel tartozunk személy szerint Cser-Palkovics András polgármesternek és az ötletgazda L. Simon Lászlónak, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának, a népfőiskola védnöki tagjának, valamint az elnöknek, Rodics Eszternek. A városvezetés és a népfőiskola együttműködése kiváló példája annak, hogyan lehet a kultúrát összefogással támogatni.

Mire készülnek éppen az új próbateremben?

- Társulatunk először szerepelhet meghívás útján Erdélyben, ahol a 13. Kolozsvári Magyar Napokon lépünk fel kedden a Fantomfájdalom című darabunkkal (az interjú pár nappal korábban készült – a szerk.). Ennek librettóját L. Simon László írta, zenéjét Kocsák Tibor szerezte, jómagam pedig a koreográfus vagyok. Az előadást a Covid járvány miatt először online láthatta a közönség, ráadásul az M5 tévécsatorna közvetítette. Ez nagyon sokat jelentett a társulatnak az ismertség szempontjából is. A darab már csak azért is jelentős, mert tudomásom szerint a táncéletben eddig nem foglalkoztak ezzel a témával. Azóta élőben, közönség előtt is több ízben és sok helyszínen előadtuk már, és úgy éreztem, hogy mindig nagyon őszinte reakció jött a nézőktől, megérintette őket a darab. Célunk volt átérezhetővé tenni Trianon drámáját és traumáját, illetve az egyéni sorsokra kivetülő tragikumot.

A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskolával korábbi az együttműködésük: Kápolnásnyéken, a Halász-kastélyban idén már másodszor rendeztek együtt kortárs táncfesztivált, Café de la Danse címmel. Erről mik az eddigi tapasztalatok?

- A Frenák Pál Társulat szervezésében lebonyolított fesztivál egyik fő célkitűzése, hogy kizárólag olyan társulatokat hívjon meg, amelyek a kortárs tánc magas szakmai és művészi szintjét képviselik. A Café de la Danse Fesztivál célkitűzése, hogy olyan táncosokat láthasson a közönség, akik mesterei „hangszerüknek”, azaz a testüknek, és pontosan fogalmazva, láthatóvá, élvezhetővé teszik mozdulataik által a szavakkal kimondhatatlan dolgokat. A Székesfehérvári Balett Színház táncművészei ilyen képességekkel bírnak.

Kezdődik az új évad – a balettszínház hogyan vág bele, hányan vannak most a társulatban?

- Fluktuáció mindig, minden társulat esetében van, így nálunk is történtek változások a művész állományban, amelynek révén nagyszerű új táncosok érkeztek hozzánk. A létszám azonban nem változott, hiszen a város intézményeként tizenöt táncost szerződtethetünk. Ám most van a legtöbb, összesen tíz gyakornok, tehát mindösszesen huszonöten vagyunk. Ez a szám a korábbiaknál biztonságosabbá teszi működésünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában