Frissen Fejérből

2022.08.01. 07:00

Főzőverseny, kincsek, motorosfelvonulás – Dégen is falunapoztak (galéria, videó)

Szent Anna napjához kapcsolódva július utolsó hétvégéjén rendezték meg a soron következő dégi falunapot és búcsút.

Szanyi-Nagy Judit

Motorberregés hangjával teltek meg a dégi utcák

Forrás: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A szombati frissítő esőt követően ugyancsak frissítőkkel teli főzőverseny vette kezdetét a községben, a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az iskolaudvaron. A csapatokat Fásy Ádám szemlézte, akinek segítségével az is kiderült, hogy az első helyre az úgynevezett Fradi csapat volt érdemes. 

A közönséget napközben a helyi művészeti előadók, valamint Peter Sramek énekes, a Dupla KáVé & Köteles Cindy, illetve a rapper Ábrahám szórakoztatta. Mindeközben a Mancsőrjárat két szereplője, Chase és Skye kőkereső játékra hívta a legifjabbakat, akik így kisebb-nagyobb ajándékokat kaptak egy-egy talált kincsért cserébe. Az iskolaudvarba pedig olykor a focipálya labdahajhászóinak és közönségüknek a hangja is behallatszott. A labdarúgó tornát a káloziak csapata nyerte, méghozzá 5 győzelem és 0 döntetlen-vereség, 32 rúgott és 1 kapott gól statisztikával.

Szombaton nagy dobás volt még a motorosfelvonulás, amelynek során a résztvevők végigbőgették a község utcáit, miután különféle versenyeket szerveztek, valamint a Dirty Stunt Team is bemutatózott. Ezen túl az esti bál és a tűzijáték is emlékezetessé tette a napot. 

A vasárnap szokásosan a búcsúról, a rokonlátogatásról, az együttlétről szólt.

Galéria:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában