Az önfeledt jókedvet a borús idő sem vehette el

2022.08.19. 20:18

Folytatódott az immár három évtizedes öreghegyi hagyomány

Harminc éve már, hogy a városrész lábánál első alkalommal megrendezték az Öreghegyi Mulatságokat. A Szent István ünnepéhez kapcsolódó program azóta hagyománnyá lett, s immáron az időjárás sem szabhatott határt az önfeledt kikapcsolódásnak.

Héjj Vivien

Fotós: NAGY NORBERT

Habár a gyülekező felhők és az olykor eleredő eső valamelyest keresztülhúzta a programszervezők számításait, s a 30. születésnapját ünneplő Öreghegyi Mulatságok költözni volt kénytelen, az önfeledt szórakozást egy pillanatig sem befolyásolta a helyszínváltozás.

A borrendek felvonultak és megkoszorúzták Nagy Benedek 2014-ben felavatott, A szőlőműves című szobrát, majd a Bory teret hátrahagyva az Öreghegyi Közösségi Házban folytatódott a három évtizedes hagyománynak örvendő rendezvény.

Az eső érkezése előtti időkben gyerekkacaj töltötte be az udvart, a legkisebbek önfeledt játékát a borús idő sem tehette tönkre. Mindeközben a házban összetolt asztalokon sokasodtak szebbnél szebb, finomabbnál finomabb édességek. A jótékonysági sütivásár bevételével ezúttal is a Guillain-Barré szindrómában szenvedő Major Zsombor rehabilitációját támogathatták az édesszájúak.

Az élményekkel teli délutánon a gólyalábas mutatványosok műsorát a színpadon a Kámfor Zenés Bábszínház műsora követte, Kacor király és a Kalóz című előadásukat nagy örömmel fogadták a gyerekek.

A borlovagrendek képviselőinek színpadra vonulását elismerések átadása követte. Jelen voltak a móri, az adonyi, a csókakői, a velencei, az enyingi és a fehérvári borlovagrendek képviselői. A borrendekért végzett tevékenységének elismeréseként Hegedűs György borlovag kapta a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend kitüntetését. Az Öreghegy bortermelője 2022 címet Pásztor István érdemelte ki.

– Ugyan „beszorultunk” ide, a művelődési házba, de ez is nagyon szép környezet, a társaság ugyanolyan jó, és a hagyomány láthatóan így sem szakad meg, így is megüljük az idei Öreghegyi Mulatságokat, ami egy nagyon szép, nagy múltra visszatekintő rendezvénye a Királyi Napoknak – fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester. A jelenlévőket köszöntötte továbbá Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba, a városrész önkormányzati képviselői.

A bort és az új kenyeret megáldó Tornyai Gábor atya arról is beszélt, a jó isten kezében van bármi, amit tenni szeretnénk. A borrendek tagjai különösen megélik ezt a saját munkájuk kapcsán, hiszen hiába dolgoznak és vannak a legjobb eszközeik, technikájuk arra, hogy a szőlőből bor lehessen, ha olyan az időjárás, olyanok a külső behatások, hogy nem lesz jó a termés, az ember bármit megtehet, a végeredmény Isten kezében van.

A mulatság a Főnix Rock and Roll SE táncbemutatójával, Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita műsorával folytatódott, majd Szűcs Judith koncertjével zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában