Csehov komédiáival

2022.07.24. 13:56

Negyed évszázados repertoár a beregszászi társulattól Kápolnásnyéken

Csehov három egyfelvonásos komédiáját hozta a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadra a beregszászi magyar színház társulata, amely idén jubilál, ellenben az ukrajnai háború miatt most éppen „otthontalan”.

S. Töttő Rita

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház – azaz hivatalosan a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház - előadását láthatta a közönség szombaton este a kápolnásnyéki Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon. Még az előadás előtt így szólt képviselőjük a közönséghez:

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

- Engedjék meg, hogy kifejezzem hálámat, hogy egy ilyen csodálatos környezetben, helyszínen mutathatunk be egy olyan előadást, amely közel negyed százada került színpadra, s azóta a beregszászi színház repertoárjának részét képezi. Amikor közel egy évvel ezelőtt ezt az előadást elkezdtük leegyeztetni, akkor nem gondoltuk, hogy ilyen furcsa, nehéz körülmények között kell majd a beregszászi színház társulati tagjainak színpadra állnia. Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amely azóta bekövetkezett: hiszen a beregszászi színház majdnem öt hónapja „menekülő színházzá” változott. Ebben az időszakban számunkra hatalmas segítséget és összefogást jelent az a szeretet és az az érdeklődés, amelyet a magyar színházi élettől, Kárpát-medence teljes magyarságától kapunk. Ezt is szeretnénk ma itt önöknek megköszönni. Mi is Vörösmarty szavain nőttünk fel, kárpátaljai magyarokként hisszük azt, hogy „Hazádnak rendületlenül/ légy híve oh magyar”, és az a célunk, hogy előadásainkat megtartva, a színházat életben tartva, mozgásban tartva visszatérhessünk szülőföldünkre s ott, a szülőföldünkön, a kárpátaljai magyar színjátszást és kultúrát még nagyon sokáig fenntarthassuk. A beregszászi színház idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, s ezt szeretnénk méltó körülmények között megünnepelni, s a következő évtizedekre koncentrálva építeni ott a magyar jövőt.

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Ezen az estén a Vidnyászky Attila rendezte egyfelvonásos Csehov komédiák kerültek színre. A medve, A dohányzás ártalmairól és a Leánykérés viharoktól mentesen, kellemes nyáresti időben kerülhetett színre, a kápolnásnyéki közönség elé.

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában