A nagycsalád otthona ma művészeti műhely

2022.07.29. 16:00

Művész és alkotó, ősanya és tündér emlékezete Etyeken (Képgaléria)

Festmények, mozaikok, meghökkentően egyszerű, mégis - vagy éppen ezért – Csókos Varga Györgyi (1926-2012) sajátos üzeneteit hordozó alkotásaiból nyílt új tárlat az egykori lakóházban. Emberalakot öltött angyal, így nevezte őt veje, az Etyeki Műhely Alapítvány kurátora.

Zsohár Melinda

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Csókos Varga Györgyi képző- és iparművész szellemisége tíz évvel a halála után is érzékelhető felújított ház falai között. Kissé ezoterikus megfogalmazásban tündér volt, mondta megnyitójában Lucza Gyula, különös és összetett személyisége mesebeli tulajdonságokat hordozott mások szerint is. A Csákvári Nagy Lajos – Csókos Varga Györgyi művészházaspár 1954-től Etyeken élt, az olykor nélkülöző nagycsaládban a szülők jelentős művészi életművet hoztak létre. A lakóház az Etyeki Műhely nevet viseli, s alapítványként működik, tavaly nyílt az első emlékkiállítás és válogatás a házaspár alkotásaiból. Ezúttal Csókos Varga Györgyi műveiből készült Égi szerelem – A múzsák tükrei címmel az idei tárlat, ízelítőt nyújtván e nagyszerű asszony művész nagyságáról. Szövései, szobrai, festményei, kollázsai, mozaikművei reprezentálják a gazdag alkotói pálya sokszínűségét.

S mennyi személyesség sugárzott és sugárzik ma is az Etyeki Műhely falai közt és az udvarán! Akkor is érzékelhető, ha valaki egyedül látogatja végig az egykori otthon átalakított helyiségeit, s akkor is, ha a család, a leszármazottak, tanítványok, barátok és tisztelők gyűlnek össze, mint a mostani megnyitón. Mert a művészi életmű Csókos Varga Györgyi esetében teljességgel elválaszthatatlan az édesanyai minőségétől. A festő- és iparművész jelentős szerepet töltött be Etyek közösségi életében is, több könyvet írt az ősi erdélyi festékes fonalfestő és gyapjúszövő technika újraélesztéséről. Nyolc gyermeke, harmincöt unokája és hetvennyolc dédunokája viszik tovább a szellemi örökséget, amit kaptak e családban.

A megnyitón Lucza Gyula – Daniella lánya férje – szólt személyes élményéről, a negyvennyolc évvel ezelőtti első találkozásukról. A karácsony-újév közötti háztűznéző látogatásán miként ülhetett a családi asztalhoz, amelynek bősége a varázslatos édesanya „ételszaporítása” révén lakatott jól mindannyiukat. A másik köszöntőt az unoka, Lucza Zsigmond mondta el, s a kiállítás látogatói között felismerhetőek voltak a leszármazottak számosan. A művészettörténész-festő Mészáros Géza is személyes hangütéssel kezdte szakmai elemzését: „ itt állt a szövőszék 38-40 éve, szent terek, áldott idők” – foglalta össze a kiállítóteremmé vált helyiség történetét. Valóban, itt élt és lakott a nagycsalád, itt fogadták a barátokat, ismerősöket, tanítványokat, s a nyolc gyermek itt kapta meg a művészethez való impulzusokat, miként az idő igazolja ma már.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában