Frissen Fejérből

2022.07.31. 12:00

Kortárs tánc két napon át Kápolnásnyéken

A kortárs tánc s a balett világában mártózhatott meg a látogató a Café de la Danse fesztiválon, melyen az érdeklődők azonban nem csak nézőként vehettek részt.

S. Töttő Rita

Forrás: Kricskovics Antal / FMH

A mozgásművészet, a kortárs tánc és a balett műfajának hátterébe épp úgy betekintést nyerhetett pénteken és szombaton az, aki ellátogatott a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontba, mint az, aki egy-egy remekbe szabott mai előadásra volt kíváncsi. A Café de la Danse rendezvénye igazi kánaán volt azok számára, akik nem csak nézőként, de értő közönségként, netalán bekapcsolódó táncosként szerették volna befogadni e művészeti ágat. Merthogy a workshopokon együtt táncolhattak a művészekkel, az előadásokon kérdezhettek tőlük, a bemutatókon pedig élvezhették a táncművészet legjavát. A már tapasztalattal rendelkező látogatóknak a Székesfehérvári Balett Színház művészei tartottak balett kurzust, a kezdőknek és a haladóknak pedig külön tartott foglalkozást a FrenÁk Társulat egy-egy  művésze.

Forrás: Kricskovics Antal / FMH

  - Célunk egyrészt a közönség érzékenyítése, másrészt az, hogy a régióban kicsit megismertessük a munkánkat az emberekkel. Ez missziónk épp úgy, mint az, hogy a pedagógiai programunkról szóljunk a közönségnek. A kortárs tánc különleges vetületeire világítunk rá ezeken az alkalmakon, hiszen az előadásaink nem történeteket mesélnek el, hanem asszociatív módon gondolatokat, érzeteket, s az aktuális történéseket indirekt módon, informálva kapja a közönség - fogalmazott Frenák Pál Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas magyar táncművész, koreográfus, pedagógus, érdemes művész, a FrenÁk Társulat vezetője a feol.hu-nak adott interjújában.

Forrás: Kricskovics Antal / FMH

Egerházi Attila táncművész, rendező-koreográfus, táncpedagógus, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója pedig a szombat esti bemutatóról szólva, a közönségnek elmondta: két etapból álló bemutatójuk első részét Örkény egypercesei ihlették, e táncnovellát követően pedig L. Simon László korai munkásságának gyümölcseiből szemezgetve Idézőjelek címmel született kortárs táncszínházi darabját mutatták be.

Forrás: Kricskovics Antal / FMH

Mindkét este izgalmas bemutatókkal készültek tehát a szervezők: pénteken Góbi Rita Tátikák című előadását, valamint a FrenÁk Társulat Secret Off_Man bemutatóját láthatta a közönség, szombaton pedig a FrenÁk Társulat két művészének Trace című performansza után a Székesfehérvári Balett Színház Percről-percre című kortárs darabja következett. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában