Csellóval húzták el a legjobb mai nótákat

2022.07.30. 20:12

Kezdetét vette a négyrészesre tervezett Nyári Estek programsorozat Tácon (videó)

Tác-Gorsium Nyári Estek címmel négyrészes rendezvénysorozat vette kezdetét szombaton este a Fejér Megyei Kerékpáros Sportegyesület jóvoltából, akik az elnyert Magyar falu program pályázat keretén belül szervezték meg a színvonalas előadást.

Hajdú Marianna

Fotó: NAGY NORBERT

A rendezvénysorozat szervezője, és társszervezőjük, az iGenerációért Egyesület – Értékmentők fő feladatának tekinti, hogy együttműködésben dolgozzanak a múzeummal. Ahogy Pletser Ádám, az Értékmentők elnöke fogalmazott: hogy itt vannak ezek az ősi falak, amíg sokáig állni fognak, valószínűleg minket is  jócskán túlélnek, ne csak falak legyenek, hanem legyen benne élet, valami, amitől izgalmas lehet, ami nem csak egy program, hanem valami más. Így született meg, hogy zenét, művészetet és kultúrát hoztak a római falak közé.

Az estet Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere nyitotta meg és köszöntötte a közönségen kívül az előadókat, akikről kiderült, hogy a székesfehérvári városház előtti téren már megörvendeztették zenéjükkel az arra járókat. Ezt követően Kovács Loránd Olivér, a Tác - Gorsium Régészeti Park vezetője kívánt jó szórakozást a zenés nyáresthez.

Már a címből kiderül, hogy több eseményre is készülnek a rendezvénysorozat megálmodói. A sorozat nyitó előadását a Duo RedWhite elnevezésre hallgató formáció indította, ami nem takar mást, mint két igen csinos és tehetséges csellóművésznőt. Előadásuk meglehetősen rendhagyó volt, modern, populáris zenét játszottak a közönségnek a klasszikus hangszereiken. Már a nyitószámukkal levették a közönséget mind a négy széklábról, akik – bizton állítom – életükben először hallották U2 With Or Without You című slágerét csellókra hangszerelve. A folytatás már mindenki számára elképzelhető.

A további eseményekre is érdekességekkel készülnek a szervezők. Sokaknak ismerős lehet az “Ugorj be most!” című előadásuk, amit ide is elhoznak, már a következő alkalomra. A helyszínt ebben az esetben maximálisan szeretnék kihasználni és előadásukat kosztümösre tervezik, a római kornak megfelelően. 

Fontosak számukra a fiatalok is. Az egészen kicsiknek – jelen esetben itt a 3 és 10 éves kor közötti gyerekekre gondolnak – kedveznek majd Tűzkő Sándor gyerekeknek szánt előadásával.

A rendezvénysorozat záró alkalmával egy jó kis dzsesszes koncertet terveznek a műfaj szerelmeseinek. 

A nyáresti koncert mellé a szervezők a vendégeknek ínycsiklandozó rétesekkel, borkóstolással, a kicsiknek pedig üdítőkkel kedveskedtek és tették a hangulatot még kellemesebbé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában