Kedves emlékek

2022.06.02. 08:00

Nosztalgikus kiállítás nyílt a helyi teremben Csabdin

Olykor fapados, megmosolyogtató, mégis kedves emlékeket idézőek a több évtizedes tárgyak. A református gyülekezeti ház a lelkész szándéka szerint kultúrpontként is várja a helybélieket kis kiállításokkal.

Zsohár Melinda

Szabó Zoltán csabdi református lelkész és a retró tárgyak

Forrás: Zsohár Melinda

Ezúttal retró tárgyakból állított össze a lelkész minikiállítást, nem titkoltan a saját életéből, gyermekkorából megőrzött darabokból és időszakokból. Így éltünk a 20. században, annak második felében, tükrözik a találomra kiválasztott dolgok az 1960-as évek elejétől nagyjából a rendszerváltásig terjedő évtizedek egy-egy villanását tárgyak alakjában. Az ötvenévesnél idősebbek jól emlékeznek a szögvasból fabrikált virágtartókra, ügyes kezű „vasasok” készítették feleségüknek, nem szép alkotások. Ám a beléjük helyezett virágokkal mégis kedves színfoltot jelentettek az szűkös modern dizájnban.

Egy női ruha, férfi zakó – nem műszálból –, lemezek a ’70-es évekből, s persze a lemezjátszó, ami ma is működik, sokan ismerősként fedezik fel őket a szintén ’70-es évekből való szobabútorral együtt. Ezek már furnérből voltak, nem hordoztak veretes stílusjegyeket, mint a szecesszió, az ónémet, vagy a szép parasztbútorok, de hát ez volt a divat, így az igény is az új generációknál. Néhány konyhai eszköz mutatja, hogy azok még a háború előtti formavilágot is hordozták; ma is felfedezhetőek a háztartásokban. Több gyermekjáték – társasjáték, kártya, babafélék, fiús játékok megmaradtak Szabó Zoltán saját emlékei között, s úgy gondolta, hátha másban is kedves emlékeket ébresztenek. A tiszteletes a korabeli könyveket is kirakta, s a régi idők megidézésére a ’70-80-as évek slágereiből állított össze műsort, amit a kihelyezett fejhallgatóval hallgathattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában