Csiszoltabbak, csillogóbbak

2022.06.02. 09:00

Még mindig kevesen ismerik, pedig 15 éves a csákvári Gyémánt Gospel Kórus

Fennállásának 15. évfordulóját ünnepli a Gyémánt Gospel Kórus, akik a jubileumról nemrégen a Floriana Könyvtár és Közösségi Házban tartott koncerttel is megemlékeztek. Mondhatni, ritka pillanat, hiszen az együttes továbbra is keveset lép fel „hazai pályán”.

Borsányi Bea

Évek óta stabilan ugyanazok alkotják a kórust, amely nem csak szigorúan gospel dalokat ad elő

Forrás: Pesti Tamás/ FMH-archív

– Nem sok példa van az ellenkezőjére, bár őszintén megvallva ez nem rajtunk múlik. Legutóbb talán még a pandémia előtt az egyik adventi gyertyagyújtás alkalmával szerepeltünk Csákváron. Igaz, továbbra sem vagyok az a „kilincselős” menedzser és nem is szeretnék elébe menni a dolgoknak addig, ameddig van meghívásunk, megkeresésünk más helyekről – árulta el a beszélgetés elején a kórus vezetője, egyben alapítója, Palkóné Hufnágel Éva, aki azt is hozzátette, annak, hogy Csákvárról nem keresik őket, talán oka az is, hogy a gospel műfajánál fogva kevésbé illeszthető be az olyan hagyományos magyar kulturális programokba, mint például a magyar kultúra napja vagy egy bornap.

A kórus azonban 15 éve működik, ami nem rövid idő! Hogy alakult az életük? A formáció jelenleg 8 taggal működik – szemben az alapításkori több mint 30 fővel –, közülük viszont csak ketten „újak”, akik később csatlakoztak. A felálláson túl sokat változott a társaság szellemisége is: rengeteget fejlődtek minden téren, úgy a tudásukat, az előadásmódjukat, mint a repertoárjukat tekintve. – Olyanok vagyunk, mint – ahogy a nevünkben is szerepel – a gyémánt: csiszolódunk, az idővel szebbek, érettebbek leszünk. Ma már olyan dalokhoz is hozzá merünk nyúlni, amivel a hallgatóság lelkébe, szívébe, tudatába hatolunk. A gospel Istent dicsőíti, de egyben nehéz témákról, emberi sorsokról, érzelmekről is szólnak az énekek. Ezeket pedig akkor lehet a legjobban előadni, ha saját magunkat, a saját élettapasztalatunkat is belevisszük a dalokba. Ezen a téren is sokat léptünk előre az elmúlt 15 évben és bátran mondhatom, szakmailag is magasabb szintre jutottunk – vallotta a kórusvezető.

Gospelt énekelni persze nem csak akkor lehet, ha az ember vallásos, hívő ember, ám az igaz, hogy aki ebben a műfajban kezd mozogni, azt előbb-utóbb „megfertőzi” a műfaj szellemisége, óhatatlan változásokat idéz elő az ember világlátásában. És ha már a vallásnál tartunk, Hufnágel Éva azt is elárulta, kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak a bodméri reformátusokkal, ahová rendszeresen járnak és szerepelnek a különböző egyházi eseményeken. S hogy mégis Csákváron tartották a jubileumi koncertet, annak legfőbb oka, hogy mégis csak ez a kórus otthona, ahonnan elindultak, ahol az első lépéseket megtették és ahol ma sokan azt gondolják, már nem is léteznek.

– A sok pozitív visszajelzés, amit kaptunk a koncert után, tovább erősíti a kórust és egyben utat mutat a jövőt illetően. Nyilván tovább kell képezni magunkat szólamok, dinamika és ritmika szempontjából és rengeteget kell továbbra is gyakorolnunk. Ugyanakkor azt hiszem, még mindig sokan vannak itthon, akik „tiltakoznak” ez ellen a műfaj ellen, ezért jó lenne még szélesebb körben megismertetni nálunk is a gospelt. Egyik célunk tehát továbbra is ez, és azért gondolom, hogy jó esélyeink vannak ezen a téren, mert – függetlenül attól, hogy a gospel egyházi műfaj – mi nem a szigorúan tradicionális, hanem a picivel szórakoztatóbb vonalát képviseljük. Erre pedig, úgy látom, van igény. A szórakoztatás érdekében egy kicsit ki is kacsintgatunk a műfajból: olyan dalokat is éneklünk, amelyeknek a gospel a gyökere, de más feldolgozásban szólalnak meg – mondta a kórusvezető, aki a végén hozzátette, ezután is örömmel vesznek minden megkeresést, legyen szó fellépésre szóló meghívásról vagy netán tagként való csatlakozásról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában